Büntetőpontok és bírságok: ők vétkeztek a legtöbbet a 2022-es F1-es szezon első felében

Egyetlen versenyző sincsen elég közel ahhoz, hogy akár egy hiba után automatikusan eltiltsák egy futamtól, azonban a 2022-es Forma-1-es szezonban is szép számmal vétett a szabályok ellen a mezőny.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 szabályai szerint 12 büntetőpont megszerzése után automatikusan eltiltják a vétkező pilótát egy futamtól, a büntetőpontok pedig 1 évig rajta maradnak a versenyzők szuperlicencén.

A büntetőpont-tabellán a 2021-es világbajnok Max Verstappen, és az egyszeres futamgyőztes Pierre Gasly állnál 7-7 ponttal, azaz még 5 büntetőpontot kéne gyűjteniük az eltiltáshoz.

Verstappen a pontjait mind a 2021-es szezonból hozta magával, idén 13 verseny alatt egyetlen büntetőpontot sem kapott, a nyári szünetet követő Spa-Zandvoort-Monza tripla után pedig két pontját el is veszíti.

Gaslynak kicsit jobban kell figyelnie, mert csak október 10-én jár le két pontja. A két Red Bullhoz köthető pilóta után következik Fernando Alonso, Esteban Ocon, Juki Cunoda és Alex Albon, akiknek mind 6 büntetőpontja van – idén eddig Albon gyűjtötte a legtöbb pontot, hiszen ő tavaly nem versenyzett az F1-ben.

Még több F1 hír:

4 versenyző egyáltalán nem kapott büntetőpontokat az elmúlt 12 hónapban: Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Carlos Sainz és Mick Schumacher is teljesen tiszta szuperlicenccel rendelkezik. A teljes listát itt találjátok.

Juki Cunodának nem a büntetőpontjai miatt kell fegyelmeznie magát: amennyiben egy versenyző a pályán mutatott nem megfelelő magatartásért 5 megrovást is kap egy szezonban, egy 10 rajthelyes büntetést kap, a japán fiatal pedig már 4 megrovásnál tart idén, messze a legtöbbel a mezőnyben.

A viszonylag kevés büntetőpont persze nem jelenti azt, hogy nem szabálytalankodtak volna idén a pilóták, de legtöbbször figyelmeztetéssel vagy bírsággal megúszták azokat. Íme a lista a pontos lebontásról:

  • 8 - Cunoda, Albon
  • 7 - Vettel, Csou
  • 6 - Gasly, Alonso, Stroll
  • 5 - Sainz, Ocon
  • 4 - Perez, Bottas, Ricciardo
  • 3 - Magnussen
  • 2 - Leclerc, Russell, Norris, Latifi
  • 1 - Verstappen, Hamilton, Schumacher

Bírságok:

Idén már 13 versenyzőt bírságoltak meg, a legnagyobb mértékű, ámbár felfüggesztett bírságot Sebastian Vettel kapta, miután az Osztrák Nagydíjon kiviharzott a pilóták pénteki eligazításáról, ami 25,000 eurót ért. Kétszer kapott ezen kívül 5000 eurós bírságot, egyszer kerékcserét követő veszélyes kihajtásért, másszor az Albert Parkban jogosulatlan robogó használatért. A teljes listát itt találjátok:

  1. Sebastian Vettel: 35,900 euró
  2. Carlos Sainz: 25.000
  3. Sergio Perez: 10.600
  4. Lewis Hamilton: 10,000
  5. Daniel Ricciardo: 10,000
  6. Csou Kuan-jü: 10,000
  7. Charles Leclerc: 10,000
  8. Max Verstappen: 10,000
  9. Lance Stroll: 5,900
  10. Valtteri Bottas: 2,000
  11. Alexander Albon: 1,800
  12. Juki Cunoda: 1,300
  13. Pierre Gasly: 1,300

Vettel spielbergi bírságának köszönhetően csapatokra lebontva is vezeti a listát az Aston Martin, de a Ferrari sincs messze lemaradva, miután Leclerc Hamiltonhoz és Verstappenhez hasonlóan Ausztriában szabálytalan időpontban, parc fermé alatt kommunikált a fizioterapeutájával, míg Sainz veszélyes feltartásért kapta a jelentős bírságját.

  1. Aston Martin: 41,800 euró
  2. Ferrari: 35,000
  3. Red Bull: 20,600
  4. Alfa Romeo: 12.000
  5. McLaren: 10,000
  6. Mercedes: 10,000
  7. AlphaTauri: 2,600
  8. Williams: 1,800
  9. Alpine: 0
  10. Haas: 0

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szerint azért hozzák szóba más csapatokkal is, mert immáron egy „teljesebb versenyző”
Következő cikk Így segítheti a Mercedest a Belga Nagydíjon életbe lépő technikai direktíva

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország