Büntetést kap Valtteri Bottas, csak a mezőny végéről indulhat vasárnap!
Az FIA kiadta az ezen a hétvégén végrehajtott motorcseréket összegző dokumentumát, melyből kiderül, hogy az Alfa Romeo a negyedik belsőégésű motort és turbót is beépíti Valtteri Bottas autójába.
A kétszeres osztrák futamgyőztes Valtteri Bottas a pénteki első szabadedzés előtt friss motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t, MGU-K-t és vezérlőelektronikát kapott, ami miatt büntetéssel kell számolnia. Bottas minden egyes elem esetében túllépte az FIA által bevezetett limitet, ami azt jelenti, hogy vasárnap automatikusan a rajtrács végére kerül.
Bottas a szombati sprintversenyen onnan indul, ahova pénteken kvalifikál, majd a vasárnapi futamot a mezőny végéről kezdheti meg. Ugyanezzel az eljárással a finn a tavalyi Olasz Nagydíjon is a mezőny végéről indult, miután a szombati sprintfutamot megnyerte a Mercedesnek.
Bottas számára ez egy újabb csapást jelent, miután a múlt hétvégi, silverstone-i Brit Nagydíjon egy váltóprobléma miatt kiállni kényszerült, ami második kiesését jelentette. Bottas jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, miután az Alfa Romeo idei 51 pontjából eddig 46-ot szerzett.
Bottas változtatásai mellett Lando Norris friss motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott, de nem kap büntetést, mivel mindegyik még a felhasználható kereten belül van. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc a második energiatárolóját vitte el, míg Bottas Alfa Romeo csapattársa, Csou új vezérlőelektronikát kapott erre a hétvégére.
Íme az Osztrák Nagydíj menetrendje!
Éld át újra a Brit Nagydíj legjobb pillanatait a Motorsport Images legjobb képeivel:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.