Alpine: Piastri jövőbeli esélyei Alonsótól függnek

Marcin Budkowski elismerte, hogy Oscar Piastri esélyei arra, hogy az Alpine csapatánál versenyezzen, attól függnek, hogy Fernando Alonso 2022 után is a sportágban akar-e maradni.

Alpine: Piastri jövőbeli esélyei Alonsótól függnek

Oscar Piastrinak végül domináns teljesítménnyel sikerült behúznia az idei F2-es szezont, ez pedig a legtöbb esetben garancia szokott lenni arra, hogy a bajnokot felkarolja valamelyik F1-es istálló, és a következő szezonban már a királykategóriában próbálhat szerencsét.

Mivel azonban Esteban Ocon és Fernando Alonso jövője biztos, és az Alpine-nak nincs junior csapata, amely a fiatal versenyzőinek helyet biztosítana, Piastri kénytelen lesz egy évet a francia alakulat tartalék- és tesztpilótájaként a pálya szélén tölteni.

Ocont 2024-ig köti szerződése az Alpine-hoz, míg Budkowski megerősítette, hogy Alonso jövője a csapat versenyképességétől függ, illetve attól, hogy a kétszeres bajnok motivált-e a folytatásra. „Ha az autó gyors és Fernando boldog, akkor lesz egyfajta megbeszélésünk” – mondta.

Még több F1 hír:

„Ha ez nem így van, akkor egy másfajta megbeszélést fogunk folytatni. Az viszont biztos, hogy Oscarral egy nagy tehetség van a kezünkben, és ha nem lesz szabad hely az Alpine-nál, biztos vagyok benne, hogy találunk neki megoldást, hogy Forma–1-es autót vezethessen, és az Alpine családban maradhasson.”

A jövő évtől kezdve a csapatoknak kötelező lesz egy fiatal versenyzőt legalább két edzésen indítaniuk a szezon során, így Piastri lehetőséget kap arra, hogy egy versenyhétvégén lenyűgözze a vezetőséget.

Budkowski elárulta, hogy Piastri tartalékversenyzői szerepe jelentős tesztkilométerekkel és intenzív felkészüléssel jár majd, még ha az nem is feltétlen jelent biztos ülést számára a jövőre nézve.

„Oscar nagyon sokat fog foglalkozni a szimulátorral, és ennek egy részét már most is csinálja, de nem annyit, amennyit szeretnénk, mert nyilvánvalóan ott voltak az F2-es elfoglaltságai. Rengeteg fejlesztési munkát fog végezni, sok szimulátoros időt tölt a gyárban, nagyon közel kerül a mérnökökhöz, és elég sok pályabejárást is fog végezni.“

„Egy testre szabott tesztprogramot fogunk neki kialakítani Forma–1-es autókkal, hogy biztosak lehessünk benne, hogy tényleg felpörögjön. Sokat fogjuk fejleszteni Oscart, azon túl, hogy harmadik pilótaként fogjuk őt a versenyekre vinni“ – zárta Budkowski.

megosztás
hozzászólás
A Haas még karácsony előtt teljesítené a 2022-es töréstesztjeit
Előző cikk

A Haas még karácsony előtt teljesítené a 2022-es töréstesztjeit

Következő cikk

Ferrari: Leclerc nagyjából 40 pontot bukott idén önhibáján kívül

Ferrari: Leclerc nagyjából 40 pontot bukott idén önhibáján kívül
Hozzászólások betöltése