Budapestet is az otthonának érzi a Williams tesztpilótája

Szerdán Tel Avivban jelentette be a Williams, hogy Roy Nissany lesz a tesztpilótájuk 2020-ban. A 25 éves versenyző elmondta, hazai futamnak tekinti a mogyoródi versenyeket, és ha tehetné, magyar zászlót is festene az autójára az izraeli mellé.

Roy Nissany, Williams

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A brit csapat Tel-Avivban rendezett szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 25 éves pilóta az idény során több F1-es futamon ott lesz a Williamsszel, három alkalommal pedig vezetni is fogja az istálló egyik autóját a pénteki első szabadedzésen.

A szerződés aláírásával egybekötött eseményen Claire Williams helyettes csapatfőnök azt mondta, az elmúlt év végén Abu-Dzabiban rendezett teszten Roy Nissany az egész istállót meggyőzte arról, hogy alkalmas lesz arra a feladatra, amelyet a tesztpilótának az idén el kell végeznie.

“A legtöbb versenyző ahogy lehetőséget kap, azonnal azt akarja megmutatni, hogy mennyire gyors, Roy ezzel ellentétben megértette, hogy a tesztprogramot az előzetesen tervezetteknek megfelelően kell végrehajtania, és ezt a legkisebb hiba nélkül meg is tette” - jelentette ki Claire Williams.

További híreink:

Nissany elmondta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy bekerül egy Forma-1-es csapathoz, és a célja az, hogy a lehető legértékesebb munkát végezze el a brit istállónál, mert ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a későbbiekben akár állandó ülést is kapjon az autósport elitkategóriájában. Az izraeli versenyzőnek még nincsenek meg az F1-es szerepléshez szükséges, úgynevezett szuperlicenc pontjai, melyeknek megszerzése érdekében a Forma-2-es világbajnoki sorozat idei mezőnyében a tervek szerint ott lesz.

Roy Nissanynak 2004 óta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a menedzsere, a pilóta a kecskeméti gokartpályán kezdte versenyzői pályafutását.

“Nagyon sok minden köt Magyarországhoz, Budapestet ugyanúgy az otthonomnak érzem, és ha tehetném, egy magyar zászlót is felfestetnék a versenyautóra az izraeli mellé” - mondta az MTI kérdésére Nissany, kiemelve, hogy a világon a Hungaroring az a pálya, amelyet a legjobban ismer, és hazai futamának tekinti, valahányszor Mogyoródon versenyezhet.

Még több hír:

Oláh Gyárfás az MTI-nek azt mondta, Nissany az elmúlt 16 év munkájának eredményeként jutott el az F1-es tesztpilótai állásig, ugyanakkor az ebben az időszakban kialakított kapcsolatok a későbbiekben akár egy magyar tehetség Forma-1-es szerepeltetésében is jelentős szerepet játszhatnak.

“Mivel időközben az MNASZ elnöke is lettem, és számos jó viszony alakult ki a nemzetközi szövetségben, a Forma-1-ben, és az egyes csapatoknál dolgozó szakemberekkel, biztos vagyok abban, hogy ezeket eredményesen használhatjuk majd a jövőben akkor, ha egy magyar pilóta közel kerül ahhoz, hogy Baumgartner Zsolt után bemutatkozhasson az F1-ben” - fogalmazott a sportvezető.

A Williams istálló versenyautóit az idei szezonban a brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd, a 22 futamos szezon március 15-én, Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.


Felvételek a Dakar Rali 10. szakaszáról, ami Fernando Alonso számára különösen rosszul sikerült. A felborult Toyota azonban nem szenvedett súlyos károkat, így folytatni tudták a küzdelmet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli nagyon pozitív a 18 colos gumik kapcsán
Következő cikk Russell: Az emberek Gaslyt kritizálták, nem Verstappent dicsérték…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország