Brutálisan gyors és rettentő kemény lehet Mugello az F1-ben: 40°C a hétvégén?

Mark Webber, a Jaguar és a Red Bull korábbi versenyzője egy nagyobb kihívásra számít a versenyzők részéről, ha a mezőny valóban megérkezik Mugellóba.

Brutálisan gyors és rettentő kemény lehet Mugello az F1-ben: 40°C a hétvégén?

Egyre több futamot törölnek a Forma-1-ben, ami nem okozhat meglepetést, mivel a koronavírus még mindig jelen van, és egyelőre nincs hozzá védőoltás. A királykategória emiatt javarészt Európában versenyezhet, mint a régi időkben.

Még több F1 hír:

Pénteken újabb három futam törlését erősítették meg Azerbajdzsánnal, Szingapúrral és Japánnal. Mindhárom helyszín fontos szerepet töltött volna be a 2020-as naptárban, de Monacóhoz, Franciaországhoz és Hollandiához hasonlóan már csak 2021-ben térhetnek vissza.

Ez azonban olyan pályáknak nyújthat lehetőséget, akik eredetileg nem szerepeltek volna a naptárban. A hírek szerint Mugello, a Ferrari pályája közel lehet ahhoz, hogy rendező legyen, akárcsak Imola, ami azt jelentené, hogy Monzán kívül lenne még két olaszországi verseny.

Mark Webber, az egykori F1-es versenyző azonban figyelmeztette a pilótákat, hogy a nyakizom területén igen nagy kihívásra számíthatnak, ha Mugellóban is rajthoz állnak. A 43 esztendős ex-versenyző tesztelt már királykategóriás autókat az olasz aszfaltcsíkon.

2003-ban a Jaguar, 2012-ben pedig a Red Bull színeiben, de soha nem versenyzett az 5.2 kilométeres pályán, ami számos hosszú, gyors kanyart tartalmaz. Ez pedig tartós oldalirányú G-erőket jelent a versenyzők számára, különösen a nyakizom területén.

Webber jól emlékszik a 2012-es tesztjére, és azt mondta, hogy Mugellóban 10 kör olyan, mint 1000 Abu Dhabiban az elégedettség szempontjából. Az ausztrál egy nagyon élvezetes pályának tartja Mugellót.

 

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

A futamgyőztes az F1 Nation podcast-ben elmondta, hogy a szeptember környékén megrendezésre kerülő verseny a magas hőmérséklet miatt csak növelné a fizikai kihívásokat. „Tudomásom szerint valószínűleg 40°C lesz akkor. Egy versenyző sem fog ott maradni a pálya körül. Ha Mugellóban is versenyezni fognak, akkor a nyakuk el fog csuklani, annyira gyors.”

„Azt hiszem, ez zseniális lesz. Teszteltem itt korábban, és nagyon, nagyon, nagyon, nagyon gyors a pálya. Annyira jó!” - idézte a The Race Ricciardót, aki szerint a versenyzők már igazán pályán akarnak lenni a több hónapos csend után.

„Olyanok, mint a ketrecben lévő oroszlánok, készen állnak az indulásra.” - nyilatkozta Webber, hozzátéve, hogy mentálisan is kihívást jelenthet a visszatérés a pilótáknak, bár Lewis Hamilton semmi különlegeset nem érzett, amikor ezen a héten újra autóba ült.

Webber arra számít, hogy kell majd egy kis idő ahhoz, hogy a versenyzők mindenhez visszaszokjanak, de nem hiszi, hogy ez egy lassabb folyamat lenne. „Mindannyian ugyanabban a csónakban eveznek. Ez nagyszerű, mert senki sem egy sérülésből tér vissza, vagy a szezon közepén ül autóba, vagy bármi más.”

„Volt néhány srác, akik képesek voltak vezetni régi autókat, de amikor kihajtanak a bokszból Ausztriában, alapvetően az lesz a komoly teszt, melynek a végén elrajtolnak a futamon, és harcba szállnak a világbajnok címért. Nagyon-nagyon gyorsan valósággá fog ez válni számukra attól a ponttól kezdődően.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Alesi attól tart, hogy a szponzorok hiánya miatt sok fiatal esik ki idén az utánpótlássorozatokból

Előző cikk

Alesi attól tart, hogy a szponzorok hiánya miatt sok fiatal esik ki idén az utánpótlássorozatokból

Következő cikk

Ilyen élvezetes lesz Schumacher legendás autójával az esős Monacóban hajtani az F1 2020-ban

Ilyen élvezetes lesz Schumacher legendás autójával az esős Monacóban hajtani az F1 2020-ban
Hozzászólások betöltése