Brutális teljesítményre volt képes Hamilton motorja Brazíliában!

A Motorsport.com olasz kiadásának beszámolója szerint a Mercedes az extrém térképezés segítségével 18 lóerőt tudott nyerni a „normál” teljesítményéhez képest, tehát 1044 lóerőt hajthatott Lewis Hamilton a brazil időmérőn.

Mercedes F1 engine

Mercedes F1 engine

Giorgio Piola

A Motorsport.com olasz kiadása arról ír, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton motorja hihetetlen, 1044 lóerős teljesítményre volt képes a brazíliai kvalifikáción, amit követően a sprintet az utolsó, a versenyt pedig a 10. helyről kezdhette meg, és így is nyerni tudott.

Az egyéni világbajnoki cím viszont ennek ellenére sem jött össze a britnek, ennek pedig az okai között szerepel az is, hogy a Hywel Thomas vezette motorgárdának változtatnia kellett a 2021-re tervezett stratégiáján.

A beszámoló szerint a Mercedes arra számított, hogy a 2021-es évben is dominálni tudnak, azonban az aerodinamikai szabályváltoztatások rosszat tettek a csapatnak, ráadásul az erőforrásuk is jobban kopott a kelleténél és a tervezettnél.

Még több hír:

Míg 2020-ban Bottas és Hamilton is 3-3 motorral tudta végigcsinálni a (valamivel rövidebb) 2020-as idényt, addig tavaly a finn 6, a brit 5 motort használt el az év folyamán. Ezen kívül a német istálló terve az volt 2021-re, hogy a Brit Nagydíj után már nem fejlesztik a W12-t, és teljesen átállnak a ground effectet is visszahozó 2022-es évre.

A Red Bull ereje és a nem várt problémák miatt viszont a Mercedesnek reagálnia kellett, hogy harcban maradjanak a világbajnoki címért. Thomasék vállalták a kockázatot, hogy a teljesítmény oltárán feláldozzák a tartósságot, Brazíliában pedig ennek köszönhetően volt kifejezetten erős Hamilton motorja.

A német istálló erőforrásának standard konfigurációja 1026 lóerős teljesítményű volt, a Brazil Nagydíj időmérőjén viszont az agresszív levegő-üzemanyag keverékkel túllépték a motor elméleti határait, ezzel 18 extra lóerőre tettek szert, és ki is bírta a terhelést az erőforrás.

„A célba érést a stewardok gyakorlatilag megbundázták...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen és Alonso csapata is indul az 5 magyart felvonultató virtuális Le Mans-i 24 óráson!
Következő cikk Ilyen is lehetne a Mercedes 2022-es F1-es festése! (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország