Brutális összeget kell fizetnie Max Verstappennek, hogy indulhasson az F1-ben 2024-ben
Max Verstappen idei domináns teljesítményének ára van – szó szerint. A holland pilótának eszméletlen összeget kell fizetnie a 2024-es szuperlicencéért.
Max Verstappen idén már 17 futamgyőzelemnél jár, és ez a szám akár 19-re is nőhet, ha Las Vegasban és Abu-Dzabiban is győzni tud. Ennek köszönhetően viszont nagyon sokat kell fizetnie az FIA Szuperlicencért.
A szuperlicenc díja egy alapdíjból és egy, az idény folyamán szerzett pontok után fizetendő összegből áll össze, ami a Speedcafe értesülései szerint az amerikai fogyasztói árindexszel összhangban 7 százalékkal lesz magasabb a tavalyi összegnél.
Ez azt jelenti, hogy az alapdíj 11.128 euróra, azaz 4,2 millió forintra fog nőni, míg a pontonként fizetendő összeg 2.247 euróra, azaz 850 ezer forintra emelkedik, így pedig Verstappennek rekordot jelentő díjat kell fizetnie.
Ha Verstappen idén már egy pontot sem szerez, akkor is közel 1,2 millió eurót, vagyis 454 millió forintot kell fizetnie a 2024-es szuperlicencért. Pereznek (590 ezer), Hamiltonnak (518 ezer), Alonsónak (456 ezer), Norrisnak (449 ezer) és Sainznak (442 ezer) is elég sokat kell fizetnie.
A lista másik végén viszont Sargeant (13 ezer), Magnussen (17 ezer), Ricciardo (24 ezer) és Csou (24 ezer) relatíve olcsón juthat hozzá a szuperlicenchez, mivel nem szereztek sok pontot a szezon folyamán.
Eközben az olasz sajtó szerint Leclerc távozhat a Ferraritól, míg Ecclestone megnevezte, kit tart minden idők legjobb F1-esének.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.