Brundle: Vettel, vagy Alonso a Renaultnál? Attól függ, hogy Ocon a csapat vezérévé tud-e válni

Az egyetlen igazán szabad hely jelenleg a 2021-es szezonra nézve a Renaultnál van, azonban még mindig csak a találgatások mennek, hogy ki igazolhat oda. Martin Brundle szerint azonban nem szabadna elfelejteni Ocon szerepét sem a történetben.

Esteban Ocon, Renault F1

Esteban Ocon, Renault F1

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Esteban Oconnak 2018 végén kellett távoznia a Racing Pointtá váló Force Indiától, miután Lawrence Stroll befektetése után az egyik ülést fia, Lance kapta meg. A Forma-1-be idén, a gyári Renault pilótájaként térhetett vissza, miután 2019-ben a Mercedes tartalékpilótája volt.

Martin Brundle, a Sky Sports kommentátora és szakértője szerint a Daniel Ricciardo távozása miatt felszabaduló hely sorsa attól is függ, hogy Esteban Ocon képes lesz-e a csapat vezérévé válni.

„Szerintem várnak, hogy meglássák, hogy Ocon beválik-e, szerintem nagyon jó lesz, nagyszerű fiatal pilóta, aki tavaly a Mercedes garázsában sokat tanulhatott, és sokat érhetett” – mondta Brundle a Sky F1 vodcastjében.

„De igazi csapatvezér-e? Ricciardo olyan helyzetben lesz a távozása miatt, hogy egy idő után már elkezdik majd rejtegetni előle az információt, miután már a szezon kezdete előtt bejelentette a távozását a jelenlegi körülmények között.”

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

„Kissé ironikusan, de szerintem a Ricciardo-Ocon egy fantasztikus páros, és nagy kár a Renault számára, hogy nem tudták ezt megtartani. Vajon Alonso mellett döntenek-e, akit nem éppen egyszerű kezelni, vagy Vettel érdekelt-e vajon, vagy kockáztatnak egy fiatallal?

„Szerinem attól függ, hogy Ocon képes lesz-e bizonyítani azt idén, hogy képes a csapat vezére lenni.”

A beszélgetés másik résztvevője, a korábbi Forma-1-es pilóta Paul di Resta is hasonló véleményen van, de szerinte lehet egy csavar a történetben.

„Egyetértek, ez Ocon nagy lehetősége, és maximálisan meg kell ragadnia azt, és a Renault számára is nagyszerű lenne, ha ilyen fiatalon vezéregyéniséggé válna, de nem szabad elfelejteni, hogy a Mercedes egy mozdulattal visszaszerezheti, mert a menedzsere még mindig Toto Wolff.”

Még több F1 hír:

„Szerintem az egyetlen lehetőségük Fernando Alonso. Nem hiszem, hogy Sebastian Vettel lenne a megfelelő pilóta a Renault számára. Ha olyan pilótára van szükségük, aki szenvedélyes, és lendületet tud adni a csapatnak, akkor ő lehet a megfelelő ember.

„A választás Abiteboul jövője miatt is kulcsfontosságú. Ha most rossz döntést hoz, és nem lesznek sikeresek az elkövetkező években, akkor nagyon nehezen tudja majd rávenni a Renault-t, hogy még több pénzt pumpáljon a projektbe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto: Ugyanaz a koncepciónk, mint ami Enzo Ferrari idejében volt
Következő cikk Norris már nagyon várja, hogy Ricciardotól tanulhasson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország