Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Brundle: Szerintem nem elfogadható a pilóták káromkodása...

Martin Brundle kiáll az FIA mellett, mivel úgy véli, az indokolatlan káromkodások gomba módjára elszaporodtak az utóbbi időben. A szakember szerint a pilóták az országukat képviselik a világ előtt, így ennek megfelelően kell viselkedniük.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Sorra szólalnak meg a Forma-1 világának résztvevői Max Verstappen példaértékű szankcionálása miatt, akit káromkodás okán büntettek. A holland nem érzi igazságosnak a döntést, ezért sajátos módon vett revansot az FIA-n a holland.

A Szingapúri Nagydíjhétvége sajtótájékoztatóján ugyanis néhány szavas válaszokat adott, ezzel jelezte a nemtetszését a büntetésével kapcsolatban. Sokan kiálltak a holland mellett, mondván, ez egy felesleges döntés volt az FIA részéről, ám Martin Brundle máshogy vélekedik.

„Számomra ez egy vihar a teáscsészében” – vélekedett Brundle a Sky Sportsnak. „Csúnya dolog mindenhol, hogy őszinte legyek, és nem akarom az időmet pazarolni arra, hogy túl sokat beszéljek róla, de igazából mindannyian egy húron pendülünk ebben a kérdésben.”

„Szerintem a versenyzőknek a GPDA-n keresztül kellene összefogniuk. El kellene gondolkodniuk, ők képviselik magukat, képviselik a családjukat, az országukat, képviselik a csodálatos csapataikat a paddockban, a globális szponzorokat, a műsorszolgáltatókat.”

Brundle szerint a pilóták az egész világ előtt képviselik a csapatukat és az országukat, így pedig példát kell mutatniuk, ami a választékos, elfogadható beszéddel kezdődik. A szakember ugyanakkor hozzátette, előfordulhat olyan heves pillanat, amikor megengedhető a káromkodás.

„Nagyon jól tudják, mert látják őket, aláírják a sapkákat, látják őket a szurkolói zónákban, sok fiatal követi a Forma-1-et, különösen manapság. Szerintem felelősségünk van abban, hogy ezt a káromkodást kontrolláljuk. Persze a pillanat hevében előfordul, sokan káromkodunk így, de az indokolatlan káromkodásra szerintem nincs szükség, és nem néz ki jól a szemükben.”

Eközben Fernando Alonso arról beszélt, hogy az Aston Martinnak „fel kell kötnie a gatyáját” 2025-re, mivel egyelőre nagyon nem lehetnek bizakodóak a következő idénnyel kapcsolatban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Máris új sorozatban tesztelhet az F1-ből elküldött pilóta
Következő cikk Így fogadta Norris Ricciardo leggyorsabb körét

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország