Brundle szerint Verstappen kicsit se lesz óvatosabb, mint eddig

Az egykori forma-1-es pilóta, most szakíró szerint hiába a majd féléves kényszerpihenő, a fiatal pilótáknak ennyi idő alatt nem fog benőni a feje lágya, sőt, a rövidebb szezon kiélezettebb küzdelmet hozhat.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB12

Fotót készítette: XPB Images

Napra pontosan hat hónapja gurultak utoljára forma-1-es autók rajtrácsra még a 2019-es szezon zárófutamán Abu-Dzabiban. Normál esetben most a szezon felénél tartanánk, de egy bizonyos vírus nagyon sok idei tervet taccsra tett.

A hétvégén Ausztriában azonban a 2020-as idény is kezdetét veszi, és ha valaki emlékszik még a tavalyi futamra, tudja, hogy annak nem éppen a legbékésebb hangulatban lett vége, miután Max Verstappen egy határozott mozdulattal arrébb tessékelte a Ferrari tehetségét, Charles Leclerct.

Még több F1 hír:

A két ifjú titán akár most hétvégén is főszerepet játszhat, ebben az esetben pedig újabb parázs jelenetsorra is számíthatunk, hacsak a rövidebb szezon és a hosszabb szünet arra nem sarkallja őket, hogy óvatosabban menjenek bele a test test elleni küzdelmekbe. A Sky Sports szakértője, Martin Brundle szerint ettől nem kell őket félteni.

"Nem hiszem, hogy mondjuk Charles Leclerc vagy Max Verstappen hirtelen megnyugodnának a pályán. Kiegyensúlyozottnak kell lenni, mert a rövidebb szezon miatt az eredmények többet nyomnak a latba, de emellett a győzelemért is nagyobb lesz a küzdelem."

Brundle úgy gondolja, az év nagy esélyese továbbra is a Mercedes, de a többieket sem szabad elfelejteni: "A rövidített naptár miatt a nagy volumenű újtásoknak nagyobb a szerepük. Ez pár változót kivesz az egyenletből, és így máris a Mercedes a favorit."

"Ezzel együtt, a Red Bullt sem szabad alábecsülni. Már a tesztek során is igen erősek voltak, és meglátjuk, mit sütött ki a Honda az utóbbi hetekben. Ráadásul ott van még a Ferrari is, akik bár Barcelonában gyengélkedtek, nem szabad őket lebecsülni."


A Red Bull két pilótája, Max Verstappen és Alex Albon motorral felszerelt hűtőkkel "csatáztak" egymás ellen, a "kemény harc" győztese pedig végül Verstappen lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Két ex-F1-es olasz is arra számít, hogy remekül fog kezdeni a Red Bull
Következő cikk Honda: Verstappen különleges, többet tesz annál, mint amit várunk tőle

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország