Brundle szerint Perez okozta a balesetet a frusztráltsága miatt

Martin Brundle szerint Sergio Perez okozta az első körös balesetet, mivel a frusztrációja miatt túlságosan is vakmerő akart lenni.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy vétkezett-e valaki a Mexikói Nagydíj első körében, amikor Sergio Perez és Charles Leclerc ütközött. A felügyelők versenybalesetnek minősítették az incidenst, a Red Bull pedig a mexikói védelmére kelt.

A korábban a Forma-1-et is megjárt Martin Brundle szerint az első kanyaros incidens fűtőeleme elsősorban az elkeseredettség volt, emiatt szánta rá magát a túlságosan is vakmerőnek vélt manőverre a mexikói.

„Mindenki nagyon elnéző volt vele, és azt akarták, hogy jól szerepeljen a Mexikói Nagydíjon” – vélekedett a Sky Sportsnak Martin Brundle. „Nagy nyomás nehezedett rá a verseny előtt, és a közönség minden egyes kanyarban éljenezte őt.”

„Ott volt az elkeseredettségi elem. Jól olvasta a versenypályát, a bal oldalra került, ahogy Verstappent is láttuk [2021-ben], amikor mindkét Mercedest megelőzte, mikor befordult ott.”

"És még azon is elgondolkodom, hogy ha Leclerc nincs ott, vajon ő és Max érintkeztek volna-e végül. Nagyon keményen befelé fordult” – vélekedett Brundle, aki tehát Perezt teszi felelőssé az ütközésért. „Úgy gondolom, hogy a pillanat heve elérte Sergiót, és két kritikus hibát vétett, amikor odaért.”

Brundle kijelentette, hogy Pereznek inkább azokat a futamokat kellene megnyernie, amelyeken nem Verstappen végez az első helyen, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy idén mindössze egy olyan alkalom volt, amikor a holland helyett nem a mexikói nyert.

„Sergiónak meg kell nyernie azokat a futamokat, amelyeket Verstappen nem; továbbá pedig arra kell gondolnia, hogy megverje Verstappent. Ő pont fordítva csinálja.”

A Haas eközben fellebbezési vizsgálatot nyújtott be az USA Nagydíj végeredményével kapcsolatban, mivel szerintük jóval többen vétettek a szabályok ellen, mint amennyi szankciót kiosztottak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a 2023-as F1-es Brazil Nagydíj rajtrácsa – Verstappen elöl, a második sorban az Astonok!
Következő cikk Daniel Ricciardo a 9. helye után: „Szórakoztató, de frusztráló...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország