Brundle szerint így lehetne felváltani az „elfogadhatatlan” rajtbüntetéses rendszert

A Belga Nagydíj után az Olasz Nagydíj is érdekesen alakult, hiszen az időmérőt követően még órákig nem lehetett pontosan tudni, miként fog kinézni a vasárnapi viadal rajtrácsa a sok kiosztott büntetés következtében. Martin Brundle szerint változásokra van szükség.

Fans look on as the grid launches for the start

Miközben évekkel ezelőtt már történt egy jelentős egyszerűsítés a rendszerben, hogy elkerüljék a nevetségesen hangzó 50-60 helyes hátrasorolásokat, most úgy tűnik, hogy a jelenlegi megoldás is hagy némi kívánnivalót maga után.

Az Olasz Nagydíjon például kilenc versenyzőt büntettek különböző okból kifolyólag, és miközben egyeseknél még el lehetett dönteni, hogy biztosan a mezőny végére kerülnek, addig másoknál, például Max Verstappennél is eltérő hírek keringtek az időmérő vége után.

Ő ugye a második pozícióban zárta a kvalifikációt, és volt egy öt rajthelyes büntetése, tehát logikusan a hetedik hely nézett ki neki vasárnapra, egyesek azonban mégis azon gondolkoztak, hogy talán csak a negyedik rajtkockáig csúszik vissza.

Még több F1 hír:

Hogy miért? Abba most inkább nem mennénk bele pontosan abból az okból kifolyólag, amiért Brundle is azt szeretné, hogy inkább találjanak erre a problémára egy könnyebb és átláthatóbb megoldást, mert ez a Forma–1 imázsának is csak árt.

„Miután számos autó döntött úgy, vagyis inkább kénytelen volt büntetést bevállalni az erőforrás komponenseinek cseréje miatt, így már három futamon belül a második alkalommal fordult elő, hogy a rajtrács egyáltalán nem közelítette meg az időmérő végeredményét” – írta a korábbi F1-es pilóta a Sky F1-en.

„Ez egy elfogadhatatlan helyzet, mert amikor a rajongók megjelennek a lelátókon vagy odahaza bekapcsolják a TV-t, hogy az időmérőt nézzék, akkor jogosan arra kéne számítaniuk, hogy a vasárnapi verseny rajtsorrendjének kialakulását fogják látni.”

„Helyette azonban órákat kellett várni, mire a büntetések kínzó és összetett rendszere alapján megtudtuk a valódi állást.” Brundle úgy véli, egy átláthatóbb megoldásra lenne szükség, és felvetette, hogy talán bokszutcaáthajtásokat kéne kiosztani futam közben a pilótáknak, vagy csak szimplán pénzbüntetést kéne kiróni a vétkező csapatokra.

 

„Muszáj valamit kezdeni ezzel, mert ez nem néz ki jól az F1 számára. Az alapkoncepció az, hogy a csapatok nem szereljenek be folyamatosan új motorokat és egyéb elemeket az autókba.”

„Lehetőségként én azt látom, hogy talán több erőforrást kéne adni egy szezonra a pilótáknak, vagy a futam során le kéne tölteniük egy bokszutca-áthajtásos büntetést, illetve az is elképzelhető lenne, hogy a csapatok arányos pénzügyi és bajnoki pontokkal kapcsolatos szankciókat kapjanak, hogy ne a pilóták szenvedjenek saját hibájukon kívül.”

„Egy felkavart rajtrács nyilván izgalmas futamokhoz is vezethet, miközben a pilóták áthámozzák magukat a mezőnyön, de ennél is jobb, amikor a hat, futamgyőzelemre esélyes autó kerék a kerék ellen küzd egymással a korrekt rajthelyükről indulva” – vélekedett Brundle a helyzet kapcsán.

Nem jutottak közös nevezőre az F1-es csapatok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel reagált arra az állításra, hogy az Aston Martin ki akarta rúgni őt az olajcégek elleni kampánya miatt
Következő cikk Alonso elismerte, hogy az Alpine egyszerűen nem volt elég jó Monzában

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország