Brundle szerint Hamilton egy más fokozatra kapcsolt

Lewis Hamilton a 2021-es Forma–1-es szezon második felében „feljebb kapcsolt" az egykori F1-es pilóta és televíziós szakértő, Martin Brundle szerint.

Brundle szerint Hamilton egy más fokozatra kapcsolt

A Mercedes pilótája szeptember végén győzelmet aratott az Orosz Nagydíjon, majd a következő három versenyen győzelem nélkül maradt, miközben bajnoki riválisa, Max Verstappen 19 pontra növelte előnyét a tabellán.

Ám miután a Brazil Nagydíjon új motort szereltek be, Hamilton remek győzelmet aratott annak ellenére, hogy egy büntetést követően a 10. rajtkockából indult. A hétszeres világbajnok aztán a következő, katari futamot is uralta, így a két utolsó verseny előtt mindössze nyolc pontra csökkentette a lemaradását Verstappenhez képest.

Brundle úgy véli, hogy a szezon második felében egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolni Hamilton pályafutását jellemzi és mind ő, mind a Mercedes csapata idén is ezt tette.

Még több F1 hír:

"Szinte olyan, mintha egy másik fokozatba kapcsolt volna. Ezt szokta csinálni a nyári szünet után, és az emberek egyszerűen nem tudták követni őt. Azt hiszem, most is ugyanezt tette, valószínűleg egy kicsit később, és a Mercedes is ugyanazt tette, amit Lewis. Hirtelen elgondolkodsz azon, hogy ezzel a lendülettel most nem ő-e a bajnokság favoritja.“ - mondta Brundle.

„De már csak egy kis botlás, megbízhatósági hiba, kontakt, defekt, vagy bármi elég és Max a következő hétvégén megszerezheti a bajnoki címet. Valószínűleg nem fogja, de van rá esély.“

Hamilton Katarban egy régebbi motorral versenyzett, de a hétvégi, első Szaúd-arábiai Nagydíjon ismét a Brazíliában használt erősebb egység áll majd rendelkezésére. Ennek ellenére Brundle nem gondolja, hogy a brit pilóta képes lesz úgy dominálni, mint Katarban, de arra számít, hogy ismét a Mercedes lesz a csapat, amelyet meg kell verni.

„Nem, nem hiszem" - mondta Brundle arra a kérdésre, hogy várható-e Hamilton dominanciája ezen a hétvégén. „Mert szerintem keményen használták azt a motort és a Mercedesnél van egy  degradáció a motorjaikkal kapcsolatban. Úgy tűnt, hogy a Red Bullnak van egy hátsó szárnya, ami hihetetlenül jól működik egyes pályákon, máshol pedig nem, és ebből a szempontból egy kicsit kéttősek“ - tette hozzá.

Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró, amelyet Verstappen tavaly megnyert, egy átdolgozott pályán zajlik majd és Brundle úgy véli, hogy a finomítások jótékony hatással lesznek Hamilton autójának karakterisztikájára.

„Ez drámaian megváltozott. Tavaly a Red Bull dominált ott, de nem szabad elfelejteni, hogy Lewis akkor a COVID-ból lábadozott és egyáltalán nem volt csúcsformában. Max pedig végig vezethetett. A pálya sokat változott, sokkal gyorsabb, körönként körülbelül 11 másodperccel gyorsabb, mint volt.“

"Amikor nagy sebességű,vagy nagyobb sebességű pályákról van szó, úgy tűnik a Mercedes van fölényben. Szóval a következő két pályán biztos vagyok benne, hogy a Mercedes elég magabiztosnak érezheti majd magát."

Brawn szerint a nézők még több versenyt akarnak látni

megosztás
hozzászólás
Marko elárulta, hogy mikor cserélheti ki a Red Bull Verstappen motorját
Előző cikk

Marko elárulta, hogy mikor cserélheti ki a Red Bull Verstappen motorját

Következő cikk

Az Alfa Romeo egy dzsiddai dobogóval sokkolná a világot

Az Alfa Romeo egy dzsiddai dobogóval sokkolná a világot
Hozzászólások betöltése