Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Brundle szerint egy büntetés kijárt Hamiltonnak Abu Dzabiban

A Forma-1 Abu Dzabi Nagydíját követően Carlos Sainz arra panaszkodott, hogy Lewis Hamilton "pimasz" módon védekezett ellene. Martin Brundle szerint ez így van, de szerinte egy büntetést is megérdemelt volna a brit.

The crash helmet of Lewis Hamilton, Mercedes AMG, rests on the Mercedes W13 on the grid

A 2022-es Abu Dzabi Nagydíj nem volt tele olyan jelenetekkel, mint a tavalyi kiadás, de ettől még voltak rajta érdekes pillanatok. Ezek egyikének középpontjában Lewis Hamilton állt, akinek ez volt az utolsó alkalma, hogy pole pozíciót vagy futamgyőzelmet szerezzen.

A brit pilótának ehhez azonban sok mindenkin át kellett volna hámoznia magát, elsőként Carlos Sainzon, akit meg is próbált előzni a hatos kanyarban, azonban nem jöttek be a számításai, és le kellett vágnia a sikánt, hogy versenyben maradjon.

A Ferrari spanyolja kicsit zokon vette a dolgot és a futam után úgy fogalmazott, Hamilton „pimaszul” védekezett. A Skynak szakértő Martin Brundle úgy véli, erre minden oka megvolt: „Sainz jogosan volt feldúlt, amiért őt vizsgálták Hamilton kiszorításáért, akit meg is kértek arra, hogy adja vissza neki a helyet.”

„Aztán a versenybírók bejelentették, hogy nem lesz büntetve senki és ezzel érdekes módon Hamiltont is megkímélték. A kerékvetőn való megugrás csak a padlólemezt érintette, amit aztán az első és egyetlen kiállásánál, amikor az első szárny beállításán is változtattak, ki tudtak javítani.”

„Ezt követően Hamilton nagyon gyors volt, egészen addig, amíg el nem szenvedte a Mercedes idei első és egyetlen műszaki hiba miatti kiesését, ami 22 versenyt és három sprintfutamot követően egy egészen elképesztő számadat.”


A Red Bull döntést hozott motorszállító ügyben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bullnál együttéreznek a küszködő Mercedesszel
Következő cikk Erre építhet a Red Bullnál Ricciardo

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország