Brundle: nem lepne meg, ha hamarosan bejelentenék Russell érkezését a Mercedeshez

Martin Brundle nem ájulna el a meglepettségtől, ha a Mercedes bejelentené, hogy George Russell lesz jövőre Lewis Hamilton márkatársa. Szerinte akár már a jövő hétvégi Brit Nagydíjon megtörténhet mindez.

Brundle: nem lepne meg, ha hamarosan bejelentenék Russell érkezését a Mercedeshez

Az már biztos, hogy Hamilton még további két szezonra marad Brackley-ben, miután nemrég hivatalossá vált, hogy kétéves szerződést kötött jelenlegi munkaadójával. A hétszeres világbajnok így 2023 végéig még biztosan a csillagosokat erősíti majd.

A nagy kérdés ezzel tehát áthelyeződött arra, hogy ki lesz a csapattársa. Toto Wolff csapatfőnök nemrég kijelentette, hogy csak két pilóta közül fognak választani: Valtteri Bottas és George Russell szerepel a jelöltek rövid listáján.

Még több F1 hír:

A finn versenyzőnek nincs megállapodása 2022-re, és egyre inkább úgy tűnhet, hogy kifelé áll a szénája a bajnokcsapatnál. Bottas közel sem nyújt olyan jó teljesítményt, mint talán kellene neki, hiába lett a legutóbbi versenyen második.

Russell eközben szinte mindent kihoz a Williamsből, de talán már kezdi kicsit unni, hogy a mezőny második felében kell töltenie karrierje elejét. Ha fogadni kellene, akkor most az emberek nagyobbik része inkább a brit érkezésére fogadna, a kérdés csak az, mit akar a Mercedes.

„Engem nem lepne meg, ha George jövőre már Lewis mellett vezetne. Ha már úgy is ez lesz a végkimenetel, akkor akár Silverstone-ban is bejelenthetnék. Miért is ne? Tökéletes hely lenne ilyen szempontból” – vélekedik Brundle, a Sky Sports F1-es szakkommentátora.

 

A korábbi pilóta szerint a Mercedes feltehette magának azt a kérdést, hogy Bottas képes-e világbajnoki címet nyerni, ha Hamilton visszavonul, a válasz pedig az volt, hogy nem.

„Ha te vezeted a Mercedest, akkor megkérdezed magadtól, hogy Bottasszal nyerhetünk-e címet, ha Lewis előbb-utóbb visszavonul kettő, három vagy négy év múlva. A válasz ebben az esetben inkább az lenne, hogy nem.”

„Utálom, hogy ezt kell mondanom, mert nagyra tartom őt, remek pilóta, és kiváló munkát végez Hamilton mellett, de nem lehetne azt mondani, hogy ha Lewis nem lenne ott, akkor Valtteri dominálna helyette. Ezért gondolom úgy, hogy kell nekik egy fiatal tehetség, aki automatikusan a csapat vezére lehet majd némi idő elteltével” – zárta gondolatát Brundle.

Hamiltont igenis érdeklik az F1-es rekordok?

megosztás
hozzászólás
„A Ferrarinál hiányzik a karizmatikus vezető”

Előző cikk

„A Ferrarinál hiányzik a karizmatikus vezető”

Következő cikk

Ezek a fejlesztések bizonyítják, hogy az Aston Martin még nem adta fel a 2021-es szezont

Ezek a fejlesztések bizonyítják, hogy az Aston Martin még nem adta fel a 2021-es szezont
Hozzászólások betöltése