Brundle nem ért egyet Hamiltonnal a kizárásos vitában

Az Amerikai Nagydíj után Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is kizárták a versenyből, ami miatt az FIA ismét sok kritikát kapott, főleg az eljárásaik miatt. Martin Brundle azonban szembement Lewis Hamiltonnal, amikor a témáról kérdezték.

Sir Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 2nd position, in Parc Ferme after the race

A két említett pilótát az autójuk kopólemezének túlzott kopása miatt zárták ki, de a futamot követően összesen csak négy autót vizsgáltak meg, miközben talán sokkal többen voltak szabálytalanok. Erre a Mercedestől Toto Wolff és Hamilton is felhívta a figyelmet.

A hétszeres bajnok például több ízben is elmondta, hogy fogadni merne arra, hogy a mezőnyben sok más autó is elhasalt volna az FIA ellenőrzésén, ha vizsgálták volna őket, a rendszer azonban nem megfelelő. Emellett állítólag Wolffnak is vannak olyan információi a többi istállótól, hogy sokkal több autó volt szabálytalan, mint amennyit kizártak.

A korábbi pilóta és jelenlegi TV-s szakértő, Brundle azonban kiállt a szövetség mellett. „Én máshogy látom, mint Lewis, ezt meg kell mondanom. Tudjuk, hogy a jelenlegi autógenerációnál minél alacsonyabbra engeded a hasát, annál több teljesítményhez jutsz” – mondta a Sky F1-nek.

„Azt is ki kell emelni, hogy az FIA elképesztő munkát végez a Forma–1 technikai aspektusainak ellenőrzésével, és megvannak az okok arra, amennyire mi tudjuk, hogy miért azt a két autót választották ki. Az adatokban láttak valamit.”

„Persze azt nem tudjuk, hogy a többieké legális volt-e vagy sem. Megkérdeztem pár csapattagot, és persze ők mind azt mondták, hogy rendben volt az autójuk, míg mások azt, hogy nem tudják biztosra, ami viszont badarság, hiszen az autók szétszerelése során ellenőrzik ezeket a dolgokat.”

„Ha azonban egy kilóval nehezebb az autód, vagy a szárnyad egy milliméterrel szélesebb, akkor rögtön megkapod a kizárást. Ezért vannak ott ezek a szabályok, és az a két autó egyszerűen nem felelt meg nekik a nagydíj végén” – hangzott Brundle véleménye.

Hamiltonnak Mexikóban eközben már más miatt fájhat a feje, hiszen a pénteki napon nem úgy muzsikált a Mercedese, mint Amerikában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin szerint "nem tükrözi" valódi formájukat a szabadedzés eredménye
Következő cikk Horner: még mindig nem láttuk a Red Bull költségvetési büntetésének „teljes hatását”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország