Forma-1 Belga Nagydíj

Brundle megvédte Hamiltont: Alonso megjegyzései pontatlanok és igazságtalanok

A korábbi Forma-1-es versenyző nem ért egyet Alonso Belga Nagydíj közben elhangzott kritikájával, amit Lewis Hamiltonnal szemben fogalmazott meg az ütközésük után.

Carlos Sainz, Ferrari F1-75, as Lewis Hamilton, Mercedes W13, Fernando Alonso, Alpine A522, make contact

Fernando Alonso a harmadik, Lewis Hamilton a negyedik helyről vághatott neki a spa-francorchamps-i versenynek, ám már az első körben ütköztek, ez pedig végül a brit futamának a végét jelentette.

A hétszeres világbajnok a leintés után elismerte hibáját, ennek ellenére riválisa rendkívül mérgesen kommentálta az incidenst csapatának a rádión keresztül. Alonso kijelentette, Hamilton egy idióta, aki csak akkor tud vezetni, amikor az első helyről rajtol.

Brundle a Sky Sports műsorában védelmébe vette honfitársát és úgy fogalmazott, az Alpine pilótájának már csak azért sincs igaza, mert Hamilton a Forma-1 történetének egyik legtisztábban versenyző pilótája.

Még több F1 hír:

„Lewis azt mondta, hogy nem látta Fernandót a holtterében, de őszintén szólva valahol ott kellett tartania az autót, és Alonso is mindent megtett, hogy belül maradjon és helyet adjon. Lewis látta a felvételeket és azonnal vállalta a teljes felelősséget“ - fogalmazott Brundle.

„Az a kritika, ami dühtől és adrenalintól fűtve hangzott el Alonso szájából Hamiltonnal szemben, hogy csak az élről startolva tud nyerni, véleményem szerint teljesen pontatlan és igazságtalan“ - tette hozzá az egykori pilóta.

„Lewis a Forma-1 történetének egyik legtisztábban vezető versenyzője, könyörtelen gyorsasága miatt pedig nem kellett túl sok szabálytalanságot elkövetnie karrierje során, hogy előnyhöz jusson. Ha felidézzük a tavalyi brazíliai futamot, arra is emlékezhetünk, hogyan képes átverekedni magát a mezőnyön, ráadásul kétszer“ - folytatta a brit.

Miközben Hamilton belgiumi futama gyorsan véget ért, Alonso az ötödik helyen ért célba, persze ehhez kellett Charles Leclerc öt másodperces büntetése is, amit a bokszutcában történő gyorshajtás miatt szabtak ki a monacóira.

 

„A Ferrari azt állítja, hogy semmit sem kell változtatniuk a stratégiájukon, de ha folyamatosan ugyanazt csinálod, ne lepődj meg, ha ugyanazt az eredményt éred el vele“ - fogalmazta meg kritikáját Brundle a maranellóiakkal szemben.

„Teljes mértékben tiszteletben tartva őket, hiszen a közvetítésekben csak szortírozott rádióüzeneteket hallunk, úgy tűnik, a Ferrari azt akarja, hogy Leclerc hozza meg a végső döntéseket az abroncsokkal kapcsolatban, amikor nem is rendelkezik komplett adatsorral, mert a vezetéssel van elfoglalva“ - vélekedett a volt pilóta.

„A pilóta egyszerűen nem hozhatja meg a végső döntést a használni kívánt abroncsokról anélkül, hogy tudná, ki rakta fel már korábban, és hogyan működött az autóján“ - utalt vissza Brundle a Ferrari korábbi rossz döntéseire.

Videón Alonso és Hamilton ütközése a Belga Nagydíjról!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hol koronázhatják leghamarabb világbajnokká Verstappent?
Következő cikk Magnussen: sejtettük, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország