Brundle: Korábban egy Stroll-féle baleset halálos lehetett volna
Martin Brundle szerint a Forma-1 biztonsági fejlettségét mutatja az, hogy Lance Stroll sértetlenül szállt ki egy olyan hatalmas becsapódás után, mint ami Szingapúrban történt vele. Az egykori F1-es szerint az ő idejében ez akár halálos kimenetelű lehetett volna.
A monzai pocsékul sikerült kvalifikáció után Szingapúrban még mélyebbre csúszott Lance Stroll, hiszen a Q1 végén elveszítette az uralmát az Aston Martinja felett, majd keményen a falba csapódott. Az ijesztő jelenetek után a kanadai képes volt a saját lábán kiszállni a roncsból.
Később azonban hiába találta az FIA orvosi csapata versenyzésre alkalmasnak Stroll állapotát, az Aston Martin pilótája végül úgy döntött, hogy biztonsági okokból nem forszírozza a versenyzést vasárnap, ami a látottak alapján érthető döntés volt.
Marin Brundle szerint az ő idejében egy ilyen baleset könnyedén halálos kimenetelű lehetett volna, ezért nem győzte dicsérni a Forma-1 valamennyi területét a fejlett biztonságtechnikai erőfeszítések okán.
„Gratulálok az F1-nek, az FIA-nak, a csapatoknak, a pályának és az orvosi csapatnak a szorgalmas biztonsági munkájukért, mert a kommentátorként töltött időm alatt, nemhogy F1-es pilótaként, ez egy túlélhetetlen baleset volt. Remélhetőleg fitt és motivált lesz Szuzukára.”
Mint ismert, a glória volt az egyik nagy újítása a Forma-1-nek évekkel ezelőtt, ami bizonyítottan számos versenyző testi épségét megóvta a balesetek alkalmával. Az FIA azonban további biztonsági előírásokat eszközölt annak érdekében, hogy minél kevesebb személyi sérülés történhessen a sportágban.
Eközben Horner igyekezett kicsit oltani a Marko körül kialakult tüzet a főtanácsadó meglehetősen ellentmondásos kijelentése után. A csapatfőnök szerint az ember egy életen át tanul, emiatt meg lehet bocsátani Markónak is…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.