Brundle: Kedvelem Vettelt, de tovább nem hunyhatunk szemet a hibái fölött

megosztás
hozzászólás
Brundle: Kedvelem Vettelt, de tovább nem hunyhatunk szemet a hibái fölött
Szerző:
, Szerkesztő

A jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó ex-F1 pilóta elemzésében leírta, Silverstone-ban végre olyan versenyt láthattunk, amelyet minden héten kellene, azonban arra számít, hogy a jövőben a versenybírák szigorúbbak lesznek.

A brit Martin Brundle 158 Formula-1 futammal a háta mögött csatlakozott a Sky Sports F1-es műsorának szakértői gárdájához, ahol többek között a futamok után hosszas elemzést készít az éppen aktuális eseményekről. Nem volt ez másképp a Brit Nagydíj után sem, melyet egy izgalmas versenynek írt le, amely szerinte olyan volt, amilyet „minden hétvégén látnunk kéne.”

Még több F1 hír:

Az expilóta három kulcsmozzanatot emelt ki analízisében vasárnapról: a Hamilton-Bottas összecsapást a nagydíj elejéről, a visszavágót Leclerc és Verstappen között (és ezzel együtt a monacói teljesítményét általánosságban), és természetesen az ilyen kiélezett helyzetekben elkerülhetetlen csattanást Verstappen és Vettel között. A Mercedeseknél elsősorban azt emelte ki, mennyire gyors volt ötszörös világbajnokuk végig a futamon:

„Bár Lewis az időmérőn alulmaradt hat ezreddel Bottasszal szemben, ha a Q1-es idejüket összevetjük a Q3-assal, látszik, hogy végig hatalmas tartalékok voltak mindkét autóban. A verseny elején bár Valtteri jól kitartott, elég egyértelmű volt, hogy Hamilton a gyorsabb kettejük közül, és ha a finn nem veszi vissza a helyét egy zseniális manőverrel a 305 km/h-s Copse-kanyarban, könnyen lehet, hogy a biztonsági autóra sem lett volna szüksége.”

„Mindazonáltal én úgy gondolom, hogy ha megnézzük, Lewis a kiállása után 32 körrel egy teljesen elhasznált kemény keveréken futotta a verseny leggyorsabb körét, 242 km/h-s átlagsebességgel, miközben Bottas a lágyakon próbált meg gyorsabb lenni nála. Ha ezt, és a verseny eleji csatájukat figyelembe vesszük, szerintem egyértelmű, hogy mindenképpen a brit került volna ki a mai futamból győztesen.”


Adrian Newey fia igencsak forró pillanatokat élt meg  Super Formula sorozat negyedik fordulójában, amikor tankolás közben lángra kapott az autó, de a pilóta és a személyzet is nyugodt maradt.

Az elemzés külön kitér a ferraris Charles Leclerc teljesítményére, aki Verstappennel talán a futam legemlékezetesebb pillanatait szállította, ám arról is szó esik, hogy nem biztos, hogy a jövőben is vizsgálat nélkül fognak hagyni hasonló jeleneteket a bírák:

„Leclerc tökéletes revansot vett Maxon a két héttel ezelőttiért egy izgalmas, test-test elleni küzdelemben. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem sokkal jobban esik az ilyenekről írni, mint egy három órás bírói tanácskozásról a futam után. Remek harcosaink vannak a pályán, akiket megláncol a szabálykönyv, és egyszerűen félnek próbálkozni a többiekkel szemben. Az utóbbi két versenyen mutatott hozzáállás lenne a megfelelő, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig élvezhetjük ezt, főleg, ha a pilótákkal elszalad a ló a lökdösődés terén.”

„Mindenesetre Ausztriában azt mondtam, Leclercnek is eljön a maga ideje, és ez meg is történt, még ha a biztonsági autó neki is szerencsétlenül jött ki. A későbbi szakaszokban remek mozdulattal ment el az amúgy elég jó versenyt futó Gasly mellett, és ki tudta használni csapattársa és Verstappen incidensét, hogy magabiztosan hozza a harmadik helyet.”

Brundle természetesen kiért az előbb említett incidensre is, és elmondta, hogy bár teljesen hétköznapi hibáról van szó, Vetteltől eleinte nem ez volt, amit megszoktunk, ehhez képest azonban az utóbbi időben mégis rengeteg hasonlót követ el.

„Lassan egy éve volt, hogy Németországban Sebastian egy kritikus hibát vétve eldobta magától a győzelmet, és azóta ilyeneket láthattunk tőle Monzában, Szingapúrban, Bahreinben, Kanadában, és ez szerintem már jogosan felveti a kérdést, hogy csak nincs szerencséje, vagy tényleg megkopni látszik régi fénye?”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 pit stop for front wing change after contact with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 pit stop for front wing change after contact with Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

„Csütörtök este a Charlie Whiting tiszteletére rendezett megemlékezésen remek beszédet mondott Vettel a versenyzők képviseletében, és magam is nagyon kedvelem őt. Azonban nem hunyhatunk szemet afelett, ami már sorozatosan történik vele. Nem ő lenne az első pilóta, aki a kora előrehaladtával veszít az ítélőképességéből ilyen helyzetekben. Hamiltontól valamiért nem látunk ilyeneket, pedig két évvel idősebb.”

„Maga a hiba egyébként nem volt nagy, de döntő: Sokszor láthattunk már ilyet, az F1 autói féklámpák nélkül ötször gyorsabban fékeznek, mint az átlag, és egy ilyen szituációban az ember kicsit túlságosan rátapos a fékpedálra, ettől elvész a tapadás, és azt veszi észre, hogy az első szárnya beékelődött riválisa alá. Valószínűleg az sem segített, hogy Vettel eleve ugyanabból az ívből tervezett kanyarodni, mint Max, esélytelen volt ezt az ütközést elkerülni.”

 
Az FIA tagadja, hogy Silverstone-ban elengedték a gyeplőt

Előző cikk

Az FIA tagadja, hogy Silverstone-ban elengedték a gyeplőt

Következő cikk

Renault: Silverstone-ban Ricciardót részesítettük előnyben

Renault: Silverstone-ban Ricciardót részesítettük előnyben
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Brit Nagydíj
Szerző Kolláth Benjámin