Brundle: józan paraszti ésszel sikerült bebiztosítani az F1 jövőjét

Az egykori Forma-1-es pilóta Martin Brundle szerint az utóbbi években a józan paraszti ész elterjedt a Forma-1 felső vezetőségében és a szabályhozók között is, így az F1 remek alapokkal rendelkezik az elkövetkező évekre.

Brundle: józan paraszti ésszel sikerült bebiztosítani az F1 jövőjét

A Sky Sports Forma-1-es kommentátora, az egykori versenyző Martin Brundle elmondása szerint korábban aggódott a sportért, mivel az elszálló költségek több kiscsapat létét is veszélyeztették, és azok miatt a gyártóknak sem tűnt kifizetődő biznisznek az F1-es szereplés.

Brundle szerint azonban a 2022-es új szabályok, és a költségsapka, amellyel az F1 reményei szerint egyenlőbbé válik majd a mezőny, nem csak biztosították a sport a jövőjét, de azt vonzóbbá is tették.

„Elterjedt a józan paraszti ész” – nyilatkozta Brundle a Motorsport.com-nak. „Nem volt fenntartható az, hogy száz milliókat költ valaki évente két versenyautóra. Valamilyen megoldást kellett erre találni.”

Még több F1 hír:

„Szerintem a koronavírus-járvány is segített abban, hogy néhány fontos ember figyelme is a megfelelő problémákra vetüljön, így azonban remek munkát végeztek. Szerintem a fenntartható pénzügyi alappal az F1 vonzóbb lesz a szponzorok és a gyártók számára is.”

„Chase Carey (az F1 egykori vezérigazgatója) remek munkát végzett az elmúlt években. Szerintem amikor a Liberty megérkezett, nem értett még mindent, és kicsit le is sokkolta őket a sport helyzete.”

„Most azonban érkezik a költségsapka, az új autók, aláírták az új Concorde megállapodást, és egy sor intézkedés még, ami alapjaiban teszi egyenlőbbé a sportot, ami biztosítja azt is, hogy a jövőben is lesz majd egy AlphaTaurinak vagy Racing Pointnak esélye a futamgyőzelemre.”

„Sokkal pozitívabbnak látom a sport helyzetét most, mint 5-6 éve. Nagyon aggódtam, például a Renault, vagy a Red Bull kilépése miatt, miután a Honda bejelentette a távozását, és akkor ott volt még a romokban álló Williams. A Force India is csődbe ment, de nekik sikerült átalakulniuk az Aston Martinná, most pedig rengeteg friss arc érkezik, új szponzorok, izgalmas fiatal tehetségek.”

„Mint mondtam, 5 éve még sokkal negatívabb voltam, de a bahreini verseny megmutatta, hogy van miért bizakodnunk.”

Brundle mellett a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is úgy látja, hogy az F1 tíz éve nem volt ilyen jó helyzetben:

„Szerintem az F1 remek szórakoztatást nyújt a pályán, és politikai harcot a pályán kívül, ami persze mindig is így volt a Forma-1-ben” – mondta Wolff a Motorsport.com-nak. „Szerintem remek csapatok, márkák alkotják ezt a kiváló összterméket, a Netflix pedig részt vállal abban, hogy a tradicionális rajongók mellett új nézőket nyerjenek meg. A sport nagyon jó helyzetben van, és folyamatosan növekedik. Valószínűleg soha nem volt még ilyen jó helyzetben az elmúlt tíz évben.”

Hillt nem feltétlenül győzte meg az Albert Park új vonalvezetése

megosztás
hozzászólás
Ricciardo: Véget akartam vetni Verstappen karrierjének!

Előző cikk

Ricciardo: Véget akartam vetni Verstappen karrierjének!

Következő cikk

A Ferrari korábbi csapatfőnöke az Aston Martin felé tart

A Ferrari korábbi csapatfőnöke az Aston Martin felé tart
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Köles István Ákos