Brundle: Hamar hallani fogjuk, ha Alonso nem azt kapja a Renault-tól, amire szüksége van…

Fernando Alonso 2021-ben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe a Renault csapatával. A visszatéréséről a Sky Sports F1 szakértője, Martin Brundle is elmondta a véleményét – egy energikus és elkötelezett versenyzőnek tartja a spanyolt, azonban szerinte hamar hallani fogjuk, ha Alonso nem lesz elégedett.

Fernando Alonso, McLaren

Fernando Alonso, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Fernando Alonso 2015-ben csatlakozott a McLaren csapatához, majd 2018 végén úgy döntött, elhagyja a Forma-1-et, mivel nincs olyan lehetőség előtte, amellyel F1-es győzelmekért harcolhat.

A kétszeres világbajnok viszont két év kihagyás után 2021-ben visszatér a Renault F1-es csapatához, a francia istállóval pedig kétéves megállapodást írt a spanyol, aki nemrég töltötte be a 39. életévét.

A Sky Sports F1 szakértőjét, Martin Brundle-t arról is megkérdezte közösen a Motorsport.com és az Express Sport, hogy meglepte-e őt Alonso visszatérése, és hogy szerinte ugyanaz az Alonso fog-e visszatérni, akit korábban ismertünk.

 

„Mit is mondott egy interjúban Vettel? Hogy Fernando még 59 évesen is ezt fogja csinálni, nemhogy 39 évesen! Én azt gondoltam, hogy ez a hajó már elment az ő szempontjából, azt gondoltam, más dolgokat keres magának, és hogy már elege van a Forma-1-ből.”

„És szerintem ez tényleg így is volt. De egyértelmű, hogy hiányzik neki az F1. És hogy mit csinált? Nyert néhány Le Mans-i versenyt, viszont egy olyan autóban, amellyel tulajdonképpen meg kellett nyerni a Le Mans-t, és egy kiváló csapat is volt vele. Daytonában kiváló munkát végzett. Szóval szerintem nagyon sok energiával fog visszatérni.”

„Abban pedig biztos vagyok, hogy a Renault-nál néhányan azt gondolják, hogy „oh, Istenem!”, mert Fernandót túl nehéz kezelni. Mert nem számít, Fernando melyik korábbi csapatával beszélsz, mindenhol nehéz volt őt kezelni, ezzel pedig egyesek együtt tudnak élni, míg mások kevésbé.”

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fotó készítője: Motorsport.com

„Az viszont teljesen egyértelmű, hogy a visszatérésével nagy hangot kelt. Aztán meglátjuk, mi lesz ebből, de a Forma-1 szempontjából izgalmas Fernando visszatérése. A fiatal titánok mellé kellenek az idősebb pilóták is, akik viszonyítási pontként szolgálnak.”

„Az majd kiderül, hogy a Renault-nak megvan-e a tempója, és hogy megvannak-e az erőforrásai ahhoz, hogy teljesítsék, amire Fernandónak szüksége van – mert ha nem, arról meglehetősen hamar mi is hallani fogunk. De azt nem lehet elvitatni tőle, hogy energikus és elkötelezett.” – zárta Brundle.

Silverstone-ban külön tesztet tarthat a Ferrari.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nyerte az FP1-et Silverstone-ban, Hülkenberg visszatért, Vettel bajban
Következő cikk Hülkenberg nagy F1-es visszatérése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország