BRÉKING

Brundle: Én még nem írnám le Hamilton világbajnoki esélyeit

Martin Brundle, az ex-F1-es versenyző szerint Lewis Hamilton továbbra is esélyes maradhat az idei címre, de az nyilvánvaló, hogy a kihagyott teszt és a szakítás kellemetlenül érintheti őt.

A Mercedes versenyzője jelenleg a 4. helyet foglalja el a bajnoki tabellán, akinek a neve mellet 1 híján 100 bajnoki pont szerepel. A listát Sebastian Vettel, a Red Bull címvédője vezeti 157 egységgel. A Mercedes formája ingadozó és sokak szerint Hamiltonnak nincs valós esélye arra, hogy idén címet ünnepeljen a német gyártóval.

De 10 verseny még mindig hátravan a szezonból, miközben a maximálisan megszerezhető pont 250 egység, egészen a szezon brazil fináléig. A Sky Sports F1 szakértőjeként és kommentátoraként dolgozó Brundle kiáll a honfitársa mellett.

„Hosszú az út előttünk a bajnokság végéig. Most tartunk a bajnokság felénél, így sok pontot lehet még szerezni a szezonban. Lewis még mindig ott van a játékban. Van néhány pontja, ami miatt nem szabad őt leírnunk. Állt már pár alkalommal az első sorban, de a győzelem egyelőre nem jött össze neki. Nico (Rosberg) számára igen, aki nagyszerűen vezetett eddig. Szóval valóban nem írnám le őt.”

Brundle szerint azonban a Mercedesnek kicsit sem segített a kényszerű távollét a silverstone-i teszttől, ahol a csapatok a Pirelli új abroncsait próbálhatták ki, közvetlen a forró Magyar Nagydíj előtt.

„Igencsak hiányozni fog nekik az a  teszt, mert a gumik alapvetően meg fognak változni a szezon második felében. Vannak adataik, de az autójukon még nem tesztelhették ezeket a gumikat. Itt a legapróbb változtatás is befolyásolja az autó aerodinamikáját. Szóval szerintem ez igencsak negatívan érinti majd őket.”

Nem beszélve arról a tényről, hogy Nicole Scherzinger ismét külön van tőle, amit Hamilton is nehezen visel.

„Képesnek kell lennie arra, hogy kezelni tudja ezt a helyzetet a magánéletében és meggyőződni arról, hogy maximalizálni tudja a teljesítményét a pályán.”

„Hozott egy nagyszerű döntést, amikor aláírt a Mercedes-Benzhez, és szerintem 2014-ben ismét erősek lesznek. Szóval hozott pár döntést, ami azt bizonyítja, hogy nagyon okos. Reméljük, hogy ez így is marad.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Hungaroring maga lehet a pokol a Mercedes számára
Következő cikk 0.nap a Hungaroringen: pályabejárás és gurulás a hőségben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország