Brundle az elmaradt Senna-Schumacher-féle csatára számít 2020-ban

Martin Brundle szerint a 2020-as forma-1-es szezon nem várt izgalmakat tartogathat a szurkolók számára, akár azt sem tartja kizártnak, hogy egy Senna-Schumacher csata alakuljon ki.

Brundle az elmaradt Senna-Schumacher-féle csatára számít 2020-ban

A 2020-as szezon rengeteg érdekességet kínál, annak ellenére, hogy a nagy változásokat a 2021-es szezon hozza majd el. Azonban éppen a változatlanság az, ami miatt sokan a mezőny összerázódására számítanak már idén is.

Köztük Martin Brundle, aki a SkySports szakkommentátoraként szokott véleményt alkotni, most az Auto, motor und sport kérdésére válaszolva nagyon optimistán várja a szezont. Brundle szerint a Forma-1 őrségváltás előtt áll, és éppen ilyenkor alakulnak ki a legjobb csaták.

"Nagyon várom ezt a szezont, mert a folyamatosság a jellemző, és ez összerázza kicsit a mezőnyt. És persze vannak fiatalok, akik már szeretnék letaszítani 'Lewis királyt' a trónjáról" - mondta Brundle.

A britet a helyzet arra emlékezteti, amikor Michael Schumacher fiatalon megjelent az F1-ben, és azonnal érezni lehetett, hogy a legjobbakra hajt. "2020-ban megkaphatjuk azt, ami elmaradt akkor Senna és Schumacher között. Sajnos Senna tragikus balesete miatt elmaradt az a párbaj, a herceg és a király csatája" - mondta.

"Ebben az esetben pedig ez Max (Verstappen) és Charles (Leclerc) és Lewis (Hamilton) és Seb (Vettel) lehet a főszereplő" - jósolt kicsit előre Brundle, aki szerint a szabályok változatlanságával esély nyílik rá, hogy a Mercedes, Ferrari, Red Bull trió még közelebb kerüljön egymáshoz.

Még több F1 hír:

Ugyanakkor a szakértő szerint lehet fekete ló is ebben az évben. "Nem írnám le Lando Norrist, és én személy szerint Carlos Sainz rajongója vagyok" - utalt a McLaren további feltámadására Brundle.

És a brit szavaiból egyértelműen kiderül, hogy nagyon élvezi a fiatalok megjelenését, szót ejtett további két tavalyi újoncról, Alex Albonról és George Russell-ről is. "Szeretem a vezetési stílusukat, mert a Forma-2-ben és Forma-3-ban való szereplésük felnyitotta a szemem, különösen a látványos előzési módjuk miatt" - mondta.

"A mai autók már nagyon biztonságosak, és ezért nagyon élvezem nézni az előzéseiket. Magukkal hozták a Forma-2 agresszivitását, és ez a számomra nagyon különleges. Szeretem ezt látni" - mondta Brundle.

Ugyanakkor van olyasmi is, amit az egykori versenyző már nem ért az új generációban. Verstappen és Norris barátsága kapcsán a következőket mondta. "Ezt nem nagyon értem. Manapság minden az Instagramról és az ugratásról szól. Úgy néz ki, hogy a legjobb barátok lettek. Mi is jó kapcsolatot ápoltunk, de ők megtörnek, ha majd egymás ellen kell versenyezzenek" - mondta mosolyogva Brundle.


Egészen közelről a gyári Suzuki MotoGP csapatának legújabb, és egészen különleges festése. Egy igen komoly évfordulót ünnepelnek ezzel a japánok.

megosztás
hozzászólás
Új ruhabeszállító partnert jelentett be a Williams
Előző cikk

Új ruhabeszállító partnert jelentett be a Williams

Következő cikk

A 2020-as F1-es Mercedes festése: ott a piros szín - jelentős támogató lett az INEOS

A 2020-as F1-es Mercedes festése: ott a piros szín - jelentős támogató lett az INEOS
Hozzászólások betöltése