Brundle: A Ferrari jobban irányítani tudja Sainzot, mint Vettelt

Martin Brundle szerint is igen valószínű az, hogy Sebastian Vettel azért hagyta el a Ferrarit, mert a csapat egy egyértelműen második számú pilótát szeretett volna Charles Leclerc mellé.

Brundle: A Ferrari jobban irányítani tudja Sainzot, mint Vettelt

Charles Leclerc 2019-ben került fel a Ferrarihoz az Alfa Romeótól, és első évében legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. A csapaton belül egyre feszültebbé is vált a hangulat, amely a Brazil Nagydíjon csúcsosodott ki.

A Sky kommentátora, a korábbi Forma-1-es pilóta Martin Brundle szerint a csapaton belüli béke megteremtése is a Ferrari célja volt azzal, hogy egyértelműen első, és második pilótát alkalmaz a csapaton belül.

„Valaki a Ferrarinál biztosan arra is gondolt: „Nem akarom, hogy a két autóm még egyszer kilökje egymást” – ahogyan az Brazíliában történt. Biztos vagyok abban, hogy Sainzot egy kicsit jobban fogják tudni irányítani” – mondta a Sky videójában.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Charles Leclerc, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2020-as autóbemutatón mindkét pilóta, és a csapatfőnök, Mattia Binotto is hangsúlyozta, hogy nem volt semmi probléma a csapaton belül a pályán történt kényes szituációk ellenére. Brundle szerint azonban a Ferrari nem is akar több ilyet látni, és ezért sem kötelezték el magukat Lewis Hamilton szerződtetése mellett.

„Nem hiszem, hogy a Ferrari akarta volna a Hamilton-Leclerc párost. Izgalmas lenne Hamiltont a Ferrarinál látni, de szerintem Lewis szempontjából sem lenne sok értelme a váltásnak.”

Brundle szerint Sainzot egyértelműen második számú pilótának szerződtette a Ferrari, és ezt Vettellel nem is tudták volna megtenni a maranellóiak. Sajtóhírek szerint a felek el sem jutottak a rendes tárgyalásokig.

Még több F1 hír:

Sainz választását azonban, hogy elfogadja a második számú szerepet is a Ferrarinál megérti: „Ha én lettem volna Sainz helyében, én sem hezitáltam volna a lehetőséggel, hogy a Ferrarihoz menjek. Amikor egy olyan csapat kopogtat nálad, mint a Ferrari, egyszerűen el kell fogadnod.”

„Már most sok tapasztalata van, és még mindig igen fiatal. Szerintem nagyon jól passzol Charles Leclerc mellé. Számomra Sainz az a pilóta, aki csapattársaként igazi kihívója volt Verstappennek.” Sainz 18 pontot szerzett 2015-ben, amikor Verstappen 49-et a Toro Rossónál, azonban a spanyolnak hétszer is ki kellett állnia az évben technikai és egyéb hibák miatt.

Brundle szerint az idő is Sainz oldalán áll: „Még ha két, három évbe is telik, (hogy versenyképesek legyenek) Sainz megengedheti ezt magának. Sebastiannak már nem volt ennyi ideje” – zárta Brundle.

megosztás
hozzászólás
Briatore szerint a Ferrari mindent Leclerc-re tesz fel
Előző cikk

Briatore szerint a Ferrari mindent Leclerc-re tesz fel

Következő cikk

Hivatalos: Leclerc lett a Giorgio Armani új arca

Hivatalos: Leclerc lett a Giorgio Armani új arca
Hozzászólások betöltése