Brown: szívesen várom Otmart egy historikus versenyen, ha már egy tavalyi autóval versenyeznek

Tovább folytatódik az adok-kapok a McLaren és a Racing Point csapatfőnökei között, Zak Brown pedig meginvitálta egy történelmi versenyre a Racing Pointot, mert passzolnának a mezőnybe a 2019-es Mercedesükkel.

Zak Brown, Executive Director, McLaren and Otmar Szafnauer, Team Principal and CEO, Racing Point

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Racing Pointot egy 400,000 eurós bírságra, és 15 pontlevonással büntették, amiért illegálisan „jutottak hozzá” a 2020-as szabályok szerint Mercedes 2019-es hátsó fékhűtőrendszeréhez.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azonban ezzel nem volt elégedett, és szerinte totális marhaság az, hogy csak képek alapján így le tudták másolni a Mercedes 2019-es autóját.

A Racing Point csapatfőnöke azzal vágott vissza, hogy Brown nem mérnök, azt sem tudja miről beszél, valamint azt mondta, hogy „meg vagyok lepve, mennyire keveset tud a Forma-1 szabályairól. Úgy néz ki, többet tud a történelmi versenyautókról, mint a Forma-1-ről.”

Brown a United Autosports csapata révén gyakran vesz részt ilyen eseményeken, és privát gyűjteménye is van. A pénteki sajtótájékoztatón, amikor Szafnauer állításairól kérdezték, azt mondta, meghívná a Racing Pointot egy ilyen eseményre, mert az RP20 egy történelmi autó.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Sok igazság volt abban, amit Otmar mondott” – nyilatkozta Brown. „Nem vagyok mérnök, nem tudom az első oldaltól az utolsóig a szabálykönyvet, de vezérigazgatóként a versenycsapat dolga az, hogy tudják a szabályokat.”

„Mióta a McLarennél vagyok, egy dollárra sem büntettek meg minket, nem hogy 400,000-re. Soha nem vontak még le pontokat tőlünk, és Otmar is azt hitte, hogy csak 7.5 pontot vontak le tőlük, amíg a Sky Sports fel nem világosította arról, hogy 15-öt.”

„Ami a historikus versenyzést illeti, szerintem az emberek tudják, hogy szeretem ezt a műfajt, és meghívnám Otmart is, hogy csatlakozzon hozzám, mert idén egy történelmi autóval versenyeznek.”

Wolffot frusztrálja a többi csapat viselkedése.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Renault-főnök alig kap levegőt Alonsót figyelve
Következő cikk Verstappen jobban örült volna a lágyabb gumiknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország