Brown: Szerintem Hamilton jövőre már nem lesz a Mercedesnél, a McLarennél sincs helye

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azt nyilatkozta, hogy egy fiatal párost vizionál a Mercedesnél 2022-re, a McLarennél pedig nincs üresedésük és a jövőt építik, így ott sincs helye Lewis Hamiltonnak, akinek év végén lejár a szerződése.

Brown: Szerintem Hamilton jövőre már nem lesz a Mercedesnél, a McLarennél sincs helye

Lewis Hamilton februárban egy évre hosszabbított a Mercedes csapatával, tehát 2021 végén lejár a szerződése a német istállóval, azt pedig egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a sorsa. A Sky szakértője szerint „valami történik náluk, amiről nem beszélnek”, míg a Sky kommentátora, Martin Brundle arról számolt be, hogy morcosnak tűnik Hamilton, az egy éves hosszabbítással pedig a Mercedes akarata teljesült.

A Daily Mail a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brownnal készített interjút, amelyben megkérdezték tőle, hogy visszatérhetne-e Hamilton első világbajnoki címe színhelyére, amire egyértelmű választ adott:

Még több hír:

„A jelenlegi állás szerint nem, mert nagyon elégedettek vagyunk Daniellel és Landóval, és mindketten hosszú távú szerződéssel rendelkeznek. Hogy a kocsinkba ültetném-e Lewist egy esetleges üresedés esetén? Természetesen, viszont a jövőt akarjuk építeni, ezért ilyen a jelenlegi párosunk: a tapasztalat és a fiatalság kombinációja.”

„Úgy érzem, hogy ha visszahoznánk Lewist, az egy 1-2 éves utazás lenne, mi pedig egyelőre nem állunk készen arra, hogy világbajnoki címekért harcoljunk, tehát egy olyan párosra van szükségünk, akik készen állnak, ha elérjük ezt a pozíciót. Tehát nem hiszem, hogy jó lenne az időzítés Lewis számára.”

Hamilton mercedeses jövője tehát kérdéses, és többek között Max Verstappen és George Russell nevét lehet hallani a sajtóban, akik esélyesek lehetnek a 2022-es ülésre. A vezérigazgató szerint „gyilkos páros” lehetne a fiatal brit és holland pilóta.

 

„Igen, szerintem Max és George lesz a Mercedesnél 2022-ben. Azt gondolom, ez a nyilvánvaló konklúzió. Lewis megnyeri a nyolcadik címét, a legsikeresebb pilótává válik. George szerződése az év végén jár le, Max pedig ki tud bújni a szerződéséből.”

„Max és George is fiatal, Max pedig már tapasztalt is. A Mercedesnél ezzel összeállna a „gyilkos páros”. Az már nehezebb kérdés, hogy mit tenne a Red Bull… nehéz helyzetben vannak. Lewis a teljes karrierjét a Mercedesnél és a McLarennél töltötte, szóval nem gondolom, hogy oda igazolna” – mondta Brown.

Häkkinen nincs jó véleménnyel Oconról…

megosztás
hozzászólás
Jordan: Ez a szabály alapvetően hibás!
Előző cikk

Jordan: Ez a szabály alapvetően hibás!

Következő cikk

Videó: Kimi úgy jött vissza a bokszba Bahreinben, hogy szinte nem volt hátulja az autónak

Videó: Kimi úgy jött vissza a bokszba Bahreinben, hogy szinte nem volt hátulja az autónak
Hozzászólások betöltése