Brown szerint az Aston Martin hátrányban lesz versenyzői miatt

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy véli, versenyzőik kiemelkedő teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a harmadik helyen zárták a konstruktőrök bajnokságát. Az amerikai szerint az Aston Martinhoz képest jövőre is előnyben lesznek ezen a téren.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren első embere, Zak Brown szerint a 2020-as bajnoki dobogó jelentős mértékben köszönhető Carlos Sainznak és Lando Norrisnak. Brown szerint a versenyzők terén a csapat előnyben volt riválisaihoz képest.

Az amerikai elsőként a Renault-t hozta fel példának, ahol a csapat pontjainak nagy részét Daniel Ricciardo szállította.

Még több F1 hír:

„Ocon erősen zárta a szezont, de a szezon során Daniel volt a csapat vezére” – mondta Brown, aki a Racing Pointnál is egyoldalú küzdelmet látott: „Sergio Perez teljesen más szintet képviselt csapaton belül. Ki tudtuk használni azt, hogy két erős versenyzőnk volt a csapatban.”

A számok alátámasztják Brown állításait: Perez 125 pontot gyűjtött, ellenben Lance Stroll 75-öt. A Renault-nál az arány 119-62 volt Ricciardo javára. A McLarennél ezzel szemben Carlos Sainz 105 egysége mellé Lando Norris 97-et tudott hozzátenni.

A párharcok az időmérő edzéseken is hasonlóan alakultak. Abu Dhabi előtt a McLaren párosa döntetlenre állt a kvalifikációkon; ellenben Ocon csupán két, Stroll pedig mindössze öt alkalommal bizonyult gyorsabbnak csapattársainál – ebből egyszer a beugró Nico Hülkenbergnél.

A McLarenhez 2021-ben az a Daniel Ricciardo fog csatlakozni, akit a mezőny egyik legjobbjaként tartanak számon. A Ferrari ugyanakkor a McLarentől távozó Carlos Sainz-cal erősödik, Brown pedig épp emiatt komolyan számol az olaszokkal.

„Tudjuk, hogy Carlos Sainz és Charles Leclerc személyében két erős versenyzőjük lesz. Valószínűleg előrébb lesznek, mint idén voltak, ami meg fogja nehezíteni a dolgunkat” – fogalmazta meg aggályait a Brown.

Ami viszont az Aston Martint illeti, az amerikai szerint a csapat nem jár jól a Perez-Vettel cserével: „Nem tartom olyan erősnek a párosukat, mint a Ferrariét vagy a miénket” – jelentette ki Brown.

Komoly változás történhet jövőre a hétvégék menetrendjében 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Helmut Marko tagadja, hogy a döntés tudatában fotózkodtak Abu Dhabiban Perezzel
Következő cikk Wolffnak sokszor hiányoztak idén Lauda tanácsai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország