Brown: Oscar ugyanolyan jó, mint Norris...

Zak Brown meg van róla győződve, hogy Oscar Piastri hamarosan legalább olyan teljesítményre lesz képes a McLaren volánja mögött, mint Lando Norris. A McLaren-vezért hihetetlen tehetségnek tartja az ausztrált.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing, in the team principals Press Conference

Két Q1-es kiesés mellett egy Q3-at is fel tud mutatni az idei évben a Forma-1-ben bemutatkozó Oscar Piastri, aki tehát eddig felemás teljesítményt nyújt. A futamokon azonban az ausztrálnak egyelőre nem áll össze a képlet, hiszen Bahreinben technikai hiba hátráltatta, Szaúd-Arábiában pedig ütközött.

Az viszont kétségtelen tény, hogy Piasti nincs nagy lemaradásban Norrishoz képest, ami tekintve, hogy ez csupán az első éve az F1-ben, nagy fegyvertény. Az ausztrál nem hiába nyerte sorra az utánpótlás szériákat, a McLarent irányító Zak Brown pedig arra számít, hogy a McLarennél sem áll meg a fiatal tehetség sikerszériája.

„Azt szeretnénk, ha két olyan versenyzőnk lenne, akik egymást hajtják, és azt hiszem, az első jelek arra utalnak, hogy Oscar ugyanabban a tempóban lesz (képes versenyezni), mint Lando, és ők ketten keményen hajtják majd egymást” – jelentette ki bizakodva Brown.

„Ez az, amit a két versenyzőtől elvársz, de csapatként rajtad múlik, hogy olyan autót adj nekik, amivel az élre tudnak kerülni. Biztos vagyok benne, hogy ha végignézzük a listát, hogy mi minden kell egy győztes csapathoz, a két nagydíjgyőztes pilóta kritikusan fontos, és azt hiszem, ez megvan.”

„Nagyon érett 21 évesen, és nagyon koncentrált” – folytatta Brown, majd az ausztrál pilóta viselkedésére is kitért, amelyet a hazai nagydíján mutatott. „Az ő szemszögéből nem is gondolhattuk volna, hogy ez a hazai nagydíja. A pálya körül egyértelműen látszik, hogy ha úgy tetszik, Oscar-mánia van, de ő nagyon koncentrált, lehajtott fejjel.”

Brown elmondása alapján Piastri igazi profi sportolóhoz méltó teljesítményt nyújt, ami a viselkedésében is megmutatkozik. „Nem igazán lehet különbséget tenni közte itt, Szaúd-Arábia vagy Bahrein között, és szerintem ez az, ami igazán jó nagydíjversenyzővé teszi őt, a koncentrációja és a nyugalma.”

Eközben a McLarennél egykor együtt versenyző Hamilton és Alonso összeszólalkozott a Forma-1-ben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Nagyon kellett ez a kettős pontszerzés
Következő cikk Steiner Hamiltonról: Ez teljesen felesleges volt tőle...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország