Brown: Norris a Forma-1 egyik legjobb pilótája
Zak Brown igazán kivételes tehetségnek tartja Lando Norrist, akiről úgy gondolja, hogy most már jóval kevesebbet hibázik, mint az első éveiben a Forma-1-ben.
Lando Norris a szezon harmada után megtáltosodott, és a sorozatos dobogós helyezéseinek köszönhetően most már akár az egyéni pontverseny negyedik helyét is célba veheti, ami a kezdeti lemaradást figyelembe véve igencsak kivételes teljesítmény a brittől.
A McLaren-vezér Zak Brown is csak szuperlatívuszokban tud beszélni a pilótájáról, akit az egyik leggyorsabbnak tart a száguldó cirkuszban.
„Azt mondanám, hogy ha megnézzük, milyen volt újoncként és most, akkor nagyon kevés hibát követ el” – vélekedett Brown a brit pilótájáról. „Nem mintha újoncként sokat hibázott volna, de ennél azért többet.”
„Azt mondanám, hogy a versenyzői képességei rendkívül erősek. A tempója mindig is megvolt. A tempója továbbra is fantasztikus. Szerintem egyértelműen ő az egyik leggyorsabb pilóta a Forma-1-ben.”
Oscar Piastri képes volt rögtön az első évében győzedelmeskedni a McLarennel, igaz, egy sprintfutamon ért oda az első helyre az ausztrál. Ez a siker azonban még nem jött össze Norrisnak, de a McLaren-vezér továbbra is mossa a fiatal brit kezeit.
„Nem (az ő hibája), mert szerintem még nem adtunk neki olyan autót, amivel képes lenne nyerni. Egyre közelebb kerülünk, határozottan egyre versenyképesebbek vagyunk” – utalt arra Brown, hogy a McLaren most már az első számú kihívója a Red Bullnak.
„Azt hiszem, minden versenyző, ha érzi, hogy nem maximalizálta (a benne rejlő potenciált) egy kvalifikáción vagy egy versenyen, szóval nyilvánvalóan emiatt volt frusztrált Katarban. Elkövetett néhány komolytalan pályakiszélesítési hibát, de ezzel nem volt egyedül.”
Russell eközben bevallotta, hogy az üzemanyaggal kapcsolatos aggodalmak miatt kellett visszavennie a tempóból Austinban, különben sokkal jobb lehetett volna.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.