Brown: nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Piastri az elmúlt évben nem versenyzett
A McLaren vezérigazgatója szerint óvatos elvárásokat kell a Forma-1-ben jövőre debütáló Oscar Piastrival szemben támasztani, annak ellenére, hogy jó néhány konfliktusba keveredtek a leigazolása miatt.

Nagy port kavart a száguldó cirkusz világában Oscar Piastri és az Alpine szakítása, az ausztrál versenyző pedig hosszas huzavona után aláírt a McLarenhez, ahol a jelenlegi szezon végén távozó Daniel Ricciardót várja.
Mivel a wokingi alakulat sokat áldozott a pilóta megszerzéséért, ezért nagyok is az elvárások vele szemben, de Zak Brown szerint nem szabad rá azonnal nagy nyomást helyezni, hogy jól teljesítsen.
„Oscar eredményei önmagukért beszélnek. Azt hiszem, fontos szem előtt tartanunk, hogy ő egy újonc, aki az elmúlt egy évben nem versenyzett“ - nyilatkozta Brown a Speedcafe és a RacingNews365 munkatársainak.
„Olyan lesz, mint bármely másik újonc, akin van némi rozsda amiatt, hogy mostanában nem versenyzett. Ezzel együtt egy hatalmas tehetség, szóval csak időt kell adnunk neki“ - tette hozzá a vezérigazgató.
„Nem szabad túl nagy nyomást helyeznünk rá, és nem is szabad összehasonlítanunk senkivel. Ő nem egy az egyben helyettesíti Danielt, hagynunk kell, hogy beilleszkedjen és támogatnunk kell őt. Ha valaki úgy érkezik a McLarenhez, ahogy ő, az nagy feltűnést kelt“ - magyarázta az amerikai üzletember.
„A rajongók és a média is gyorsan ítéletet fog mondani fölötte, de újoncként meg kell kapnia a szükséges időt, hogy beilleszkedjen“ - fogalmazott Brown.
Piastrit az egyik legnagyobb pilótatehetségnek tartják, újonc szezonjában megnyerte a Forma-3-at és a Forma-2-t egyaránt, Brown szerint pedig mindig is rajta volt a McLaren csapatfőnökének, Andreas Seidlnek a kívánságlistáján.
„Andreas az, akire végső soron támaszkodom a pilótapárosunk összeállításával kapcsolatban. Mindketten nagyon hasonlóan úgy gondolkodunk, nem tudok olyan döntést hozni, amiben ne értettünk volna egyet, legyen szó pilótáról, vagy más döntésekről“ - mondta a vezérigazgató.
Villeneuve: Leclerc franciaországi hibája döntő volt a bajnokság szempontjából
De Vries már üléspróbán is járt az AlphaTaurinál, de újra a Mercedest vezetheti majd FP1-en
Így áll jelenleg a 2023-as Forma-1-es rajtrács!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.