Brown: Jövőre több csapat is harcban lesz a bajnoki címért

A McLaren remek formában kezdte meg a 2021-es szezont ugyanakkor a lendület nem tartott ki az idény végéig, hiszen a Ferrari végül képes volt megelőzni őket a konstruktőri 3. helyért folytatott harcban. Zak Brown abban reménykedik, hogy 2022-ben több csapat is harcolhat a címért.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes hosszú ideje tartó dominanciájával nem igazán láthattak a rajongók színes világbajnoki küzdelmet, hiszen ha a német gyártó pilótái nem egymással harcoltak a bajnoki címért, akkor maximum egy másik csapat volt csak képes valamelyest felvenni velük a versenyt.

A McLaren-vezér Zak Brown ezért nagyon reménykedik benne, hogy 2022-ben kicsit több alakulat is harcba szállhat majd a győzelmekért, ugyanis szerinte ez szolgálná a Forma-1 javát.

„Nagyon meglepődnék, ha a jövő év egy unalmas idényt hozna” – jelentette ki Brown. „Az új autókkal szerintem lesz néhány győztes és vesztes, és néhány meglepetés is. Meglepődnék, ha dominancia lenne. Lehet, hogy egy csapat talán egy kis ideig dominál, mint például a Brawn, amikor 2009-ben rájöttek valamire.”

Még több F1 hír:

„De úgy gondolom, hogy a költségplafon bevezetésével érezhető a feszültség, amit ez okozott. A csapatok leálltak az idei autó fejlesztésével a következő évi költségek miatt, szóval meglepődnék, ha a mezőny nem közeledne tovább.”

Mint ismert, a 2021-es szezonzáró elképesztő izgalmakat tartogatott, és Brawn arra számít, hogy ez nem lesz másként jövőre sem, ahol talán kettőnél több csapat is labdába rúghat a bajnoki címért való küzdelemben.

„Reményeim szerint jövőre három-négy olyan autóval érkezünk majd Abu-Dzabiba, amelyek harcba szállhatnak a bajnoki címért. Ez a végső cél. Az idei év látványos volt a rajtrácson felfelé és lefelé, és remélem, hogy az új autókkal és az aerodinamikai csomaggal, amit most látunk, csak egy kis ízelítőt kaptunk a jövőből.”

Vettel: Most boldogabb vagyok, mint a Ferrarinál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még a korábbi F1-es pilóta is körömrágva nézte a szezonzárót
Következő cikk Bottas elárulta, hogy melyik volt a Mercedes legjobb autója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország