Brown ismét belement a Red Bullba a költségtúllépésük miatt

A tavalyi szezon során kiderült, hogy a Red Bull istállója túllépte a 2021-es évre vonatkozó költségvetési limitet, ez a hír pedig hosszú ideig uralta a címlapokat. Azóta már lecsendesedett a dolog, de Zak Brown most ismét felemlegette azt.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing, Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Aki esetleg már látta a Drive to Survive új évadának összes epizódját, az jól tudhatja, hogy Brown volt az egyik, aki a leghangosabban szólalt fel a bikások szabályszegése ellen, és még egy levelet is küldött az FIA elnökének.

Végül a Red Bull megkapta a büntetését, hiszen hétmillió dolláros bírságot kell fizetniük, valamint 12 hónapra elveszítették az aerodinamikai fejlesztési lehetőségeik tíz százalékát. Természetesen ez a büntetés is megosztotta a résztvevőket, hiszen Christian Hornerék „drákóinak” nevezték azt, miközben a legtöbb rivális szerint enyhén megúszták.

Most pedig újra előkerült a téma, méghozzá Brown jóvoltából, aki nemrég egy hosszabb levelet „küldött” a McLaren rajongóinak a 2023-as idény megkezdése előtt. Ennek a levélnek az egyik bekezdésében pedig van néhány olyan mondat, amelyre a Red Bull-osok biztosan felkapják a fejüket.

„A tavaly évben jelentős változások álltak be a szabályok terén, és időbe fog telni, mire csökken a különbség a mezőny eleje és vége között. A versenyzés szorosságát pedig továbbra is segíteni fogja majd a költségsapka.”

„Ugyan szomorú volt látni, hogy tavaly többen is megszegték a limitet, de minden érintett tanult a helyzetből, és fontos, hogy a sport ebben a tekintetben is előrelépjen. Bízom benne, hogy 2023-ban nem fog megismétlődni a pénzügyi szabályok megszegése” – írta Brown elsősorban a Red Bullra utalva.

Az amerikai tehát érthető módon még nem feledkezett meg a tavaly történtekről, ettől függetlenül viszont a McLaren és a Red Bull vélhetően elég messze lesz egymástól a versenypályán, amikor hétvégén Bahreinben elindul a szezon.

És hogy mi lehet a gondja a McLarennek az idei szezonban, arra az F1 egyik vezető tudósítója próbált rávilágítani.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „A mérnökök szerint még Leclerc-nél is tehetségesebb Piastri!”
Következő cikk Nincs több rejtegetés – az FIA reagált a csapatok trükközésére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország