Brown ezzel az ötlettel csökkentené a sprinteket ért kritikákat
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown is előállt egy lehetséges javaslattal, amely szerinte fel tudná dobni a még mindig sokat kritizált sprintversenyeket.
A sprintfutamok 2021 óta vannak jelen a szériában, és ugyan azóta több módosításon is átesett a lebonyolítás, még mindig rendkívül vegyesen viszonyulnak hozzájuk a rajongók és a Forma–1-es szereplők. Minden bizonnyal jövőre újabb változtatások érkeznek majd, miközben az már biztos, hogy 2024-ben is hat sprinthétvégét fognak lebonyolítani.
Brown sokakkal együtt tisztában van azzal, hogy a jelenlegi formátum még messze nem tökéletes, de azzal közben nem ért egyet, hogy a rövidített verseny ellopná a show-t a vasárnapi viadal elől. „Nem hinném, hogy elvesz a nagydíj fényéből, de az biztos, hogy át kell gondolnunk a formátumot” – mondta az amerikai a Track Limits podcastben.
„Az is biztos, hogy összességében nem voltak olyan izgalmasak, mint lehetnének. Szóval legyen szó fordított rajtrácsról, kötelező kerékcseréről vagy egy szuperlágy gumiról, ami a verseny felénél elfogy, szerintem is tennünk kell valamit, hogy változatosabbak legyenek a versenyek.”
Ami pedig Brown saját javaslatát illeti, ő a kötelező kerékcsere mellett szavazna. „Úgy gondolom, ez nem lenne rossz. Ha pedig lenne valami rendkívül gyorsan kopó keverék, amely csak a futam feléig bírná, akkor döntened kéne, hogy kiálljak? Ne álljak ki? Ezzel egyfajta mini nagydíj lenne belőle, ami segíthetne, mert jelenleg nincsen stratégia. Ez szerintem izgalmas lenne.”
Az már más kérdés, hogy egy 100 km-es sprinten mennyi értelme lenne a kötelező bokszkiállásnak, de az is igaz, hogy a legjobb versenyeket általában akkor láthattuk, amikor volt némi stratégiai eltérés és gumikeverékbeli különbség a mezőny tagjai között, mint mondjuk Katarban. Ebből a szempontból Brown ötlete talán mégsem olyan túlzó.
Ha már a sprinteknél tartunk, a McLarennek Piastri révén sikerült egyet nyerni idén, de az ausztrál amondó, hogy csapata 2024-ben még nagyobb célokat tűzhet ki maga elé.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.