Brown: az F1 új szabályai pont a McLaren kezére játszanak

Idén a Forma–1 új időszaka vette kezdetét bizonyos szempontból, hiszen megérkezett a költségvetési sapka, emellett pedig átalakították a vezetési és döntéshozatali struktúrát is, ezek pedig pont a McLaren kezére játszanak, vélekedik Zak Brown.

Mclaren team shot on track in Bahrain, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 Lando Norris, McLaren MCL35, Zak Brown, CEO, McLaren Racing and Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2021-es lesz az első év a sportág történetében, hogy limitálni fogják a költekezést. 145 millió dollárban határozták meg a maximum összeget, a remények szerint pedig ez az intézkedés szorosabb versenyzést teremt majd a pályán.

A tavaly aláírt új Concorde-egyezmény értelmében pedig a sorozat kormányzási struktúrája is változott, a cél itt is az volt, hogy nagyobb egyenlőség legyen a csapatok között, csak éppen a politikai színtéren.

A McLaren az utóbbi esztendőkben folyamatosan jött felfelé a mezőnyben, tavaly pedig már harmadikak lettek a konstruktőri pontversenyben, és a költségplafont kihasználva most még versenyképesebbé szeretnének válni.

A McLaren Racing ügyvezetője, Zak Brown úgy érzi, hogy az F1 változásai csapata erősségeinek kedveznek, miközben az egész mezőny közelebb kerülhet egymáshoz. „A Forma–1 új korszaka pont a kezünkre játszik” – mondta az Autosport/Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„A költségsapka miatt kicsit csökkentenünk kellett a költekezésünket, de nem olyan nagy mértékben, mint amennyivel a másik három gárda többet költött nálunk” – utalt ezzel a Mercedesre, a Ferrarira és a Red Bullra.

„Az irányítás is jobb lett, nagyobb befolyást ad az F1-nek és az FIA-nak a csapatokkal szemben, mert az előző rendszerben a csapatoknál jóval nagyobb politikai erő volt, így pedig a maguk javára tudták formálni a döntéshozást. Szerintem ez most eltűnik.”

„A bevételek igazságosabb elosztása számunkra nem jelent nagy eltérést, de mégis versenyképesebb lesz tőle a sport. Most megvan a lehetőségünk, hogy mi is nagycsapat legyünk a költségvetési limit miatt, ugyanakkor a mögöttünk lévők is felzárkóznak ezzel.”

„Nagyobb esélyünk van az előttünk lévők elkapására, de azért oda is kell figyelnünk.” A korábban említett három istállónak azonban jelentősen csökkentenie kell a kiadásait, miközben a többi alakulat már korábban is az új limit alatt volt.

 

Brown izgatott amiatt, hogy a mezőny nagyja hasonló esélyekkel vághat neki a küzdelmeknek, ez pedig több lehetőséget biztosít a meglepetésgyőzelmeknek is, továbbá az élmezőnyben is több csapat tűnhet majd fel, amennyiben beváltják az intézkedések a hozzájuk fűzött reményeket.

„Igazából hat vagy hét csapat lesz, amelyek a költségplafon felső határát elérik. Az AlphaTauri is sok pénzből gazdálkodhat. Igyekeznek nem kihangsúlyozni, de nem hinném, hogy kevés forrásból gazdálkodhatnak. Lawrence Stroll is sok pénzt invesztál a csapatába. Aztán ott van még a Renault is, akik szerintem a mi szintünkön vannak.”

„Hét csapat van, amelyek nagyjából ugyanakkora labdával játszanak, ha így tetszik, ez pedig szerintem remek. Nem elég, hogy azt gondolom, hogy nekünk is jobb esélyünk van első vagy második helyet szerezni a későbbiekben, de ez egy hétautós versenyfutás lesz az istállók között.”

„Nem hinném, hogy bárkit is le lehetne írni. Ez pedig jó a sportnak. Remélem, hogy egyfajta IndyCar-stílusú bajnokságot kapunk majd, ahol ugyan még mindig a nagyok nyerik a bajnokságokat, de mások is tudnak versenyeket nyerni.”

„Jó lenne, ha megint három vagy négy futamgyőzelem jelentené a bajnoki címet és nem 14” – utalt ezzel Brown a Mercedes dominanciájára, akik évente csak pár futamot engednek ki a kezeik közül.

Räikkönen tíz zseniális pillanata az F1-ben


A McLaren beindította Mercedes-motorral hajtott autóját!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Idén is jöhet a dupla bahreini verseny? Már készül az F1 alternatív versenynaptára
Következő cikk Körvonalazódik, mikor érkezhet a Drive to Survive új évada

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország