Brit sajtó: Russell Zandvoortban aláírt a Mercedeshez

Brit sajtóhírek szerint George Russell aláírása Zandvoortban rákerült a mercedeses szerződésére, így minden akadály elhárult azzal kapcsolatban, hogy a német gyártó bejelentse a brit érkezését.

Brit sajtó: Russell Zandvoortban aláírt a Mercedeshez

A mai nap eddigi legnagyobb hírét kétség kívül a Mercedes és Valtteri Bottas bejelentése szolgáltatta, miszerint a finn, aki 5 éve a német gyártó kötelékében versenyez a Forma-1-ben, jövőre már az Alfa Romeo színeiben áll rajthoz.

A brit sajtó, nevezetesen a The Daily Mail biztos forrásból azt is tudni véli, hogy George Russell a hétvégse során Zandvoortban aláírta a szerződését a Mercedeshez, így a következő napokban hivatalosan is bejelenthetik a brit érkezését a német gyártóhoz.

Még több F1 hír:

Russell a Williamsnél eltöltött három éve után kerülhet át a Mercedeshez, ráadásul nem is akármilyen rekorddal, hiszen a grove-i alakulatnál egyetlen egy alkalommal sem kapott ki a csapattársától az időmérő edzéseken.

A Forma-1 világa izgatottan várja, hogy a brit mire lehet képes a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal szemben, akinek idén lehetősége nyílik begyűjteni a 8. világbajnoki címét, amivel egyeduralkodóvá válna a száguldó cirkuszban.

A Red Bull csak Hamiltonra figyelt a Holland Nagydíj során

megosztás
hozzászólás
Ross Brawn: Alonso volt a nap versenyzője Perez helyett!
Előző cikk

Ross Brawn: Alonso volt a nap versenyzője Perez helyett!

Következő cikk

Horner: mintha egy éjszakai klubban lettünk volna három napon keresztül

Horner: mintha egy éjszakai klubban lettünk volna három napon keresztül
Hozzászólások betöltése