Motorsport.com hírek

Briatore szerint Rosberg keményen dolgozik Kubica visszatérésén

A Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke személyesen beszélt 2016 világbajnokával a lengyel versenyző esetleges visszatéréséről.

Robert Kubica, Mario Isola, Pirelli Racing Manager

Zak Mauger / Motorsport Images

Robert Kubica, fans
Fans and
Robert Kubica
Robert Kubica
Robert Kubica

Robert Kubica is egyike azoknak a versenyzőnek, akik komoly esélyekkel pályáznak a Williams második autójára, marketing szempontból pedig könnyen lehet, hogy az első helyen áll, hiszen a rengeteg rajongó mellett aktív, és már visszavonult versenyzők is támogatásukról biztosították.

Többek között Nico Rosberg is, aki menedzsereként minden erejével azon van, hogy Kubica visszatérjen a sportágba. Amikor Flavio Briatorét arról kérdezték, van-e esély a lengyel versenyző visszatérésére, a korábbi vezető a következőket mondta: „Nem tudom, tényleg nem, de múlt héten összefutottam Rosberggel Monacóban és váltottunk néhány szót. Az biztos, hogy a német már dolgozik ügyfele reaktiválásán.”

Bár számos rajongó szeretné újra a mezőnyben látni Kubicát, vannak olyanok is - mint például Juan Pablo Montoya és Jacques Villeneuve - akik szerint a lengyel versenyző kézsérülése csak hátráltató tényező lenne. Az eset kapcsán Patrick Head is megszólalt, aki szerint minden csak azon a bizonyos sérülésen múlik majd.

„Fizikailag készen áll vajon arra, hogy egy egész futamot, vagy ami még fontosabb, egy egész szezont kibírjon? Amennyiben a tesztek azt mutatják, hogy képes ennek végrehajtására, akkor én őt személy szerint egy nagyon jó választásnak tartanám”, mondta.

Bár jól láthatóan sok még a kérdőjel a versenyző sorsa körül, az már biztos, hogy az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró után tesztelni fog a Williams színeiben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Úgy tűnik, egyre több a nézeteltérés a menedzsment és a csapatok között
Következő cikk Boullier: A Forma-1 és a WEC együtt már Alonsónak is túl sok lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország