Briatore szerint Hamiltonnak igazán csak egy kihívója van, és az Verstappen
Ebben a két versenyzőben látja az igazi csillagokat a Forma-1-ben Flavio Briatore, aki szerint Michael Schumachernek nagyobb kihívásokkal kellett szembenéznie, mint Lewis Hamiltonnak.
A Forma-1 2020-as szezonjában már a harmadik versenyre készülhetnénk az új házi gazdával, Vietnammal. A koronavírus azonban közbeszólt, és eddig közel 10 verseny kapott halasztást, és semmi garancia nincs arra, hogy a soron következő futamok a helyükön maradnak.
Flavio Briatore közben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor Michael Schumacher még csak a szárnyait bontogatta. Az olasz szerint azok az idők több szempontból is mások voltak, kezdve a versenyzőkkel, azoknak a kvalitásaival.
„Michael olyan nagyfiúkkal harcolt, mint Senna. El kell ismerni, hogy amikor Michael megérkezett, a kihívás kemény volt. Ebben az időszakban Nigel Mansellről, és Sennáról beszélhettél.” - mondta Briatore a Forma-1 hivatalos podcast-műsorában, ami a Beyond The Grid névre hallgat.
A legendás olasz szakember, aki az utóbbi időben egyre többet politizál, és néhol igencsak éles kritikákat fogalmaz meg, miközben fontos szerepet játszik a monacói közéletben, azt gondolja, hogy manapság ez a versengés már nem olyan nagy, mint Schumacher idejében.
World Champion Michael Schumacher celebrates the Benetton team, Tom Walkinshaw and Flavio Briatore
Fotó készítője: Motorsport Images
Briatore úgy érzi, hogy jelenleg csak két igazán nagyon erős versenyző van odakint, akik igencsak magas szintet képviselnek, és olyasvalamire lehetnek képesek, mint a régmúlt nagyjai:Lewis Hamilton és Max Verstappen.
Mindez azt is jelenti, hogy Hamiltonnak igazán csak egy nagyon kemény ellenféllel kell szembenéznie, de egyelőre Verstappen sem kapott olyan autót, amivel felvehetné a versenyt a Mercedes ellen. Máskülönben érdekes lenne látni azt, hogy mire mennek egymással.
„Most már kisebb a versengés. Két, vagy három versenyzőről beszélhetünk. Szóval ez a fajta versengés alacsonyabb, mint akkor volt. Hamilton szempontjából azt mondhatjuk, hogy senki sem gyakorolt rá nyomást. Ez mindenki számára ugyanazt jelenti.”
„Amikor valaki közel került Schumacherhez, akkor hibát követett el. Ez volt a helyzet Fernando esetében is. Mindenki hibázott. Ha úgy vezet, mint egy taxisofőr, és mindent megnyer, az azért van, mert egy szuper-versenyző, ami fantasztikus.”
„Hamilton a két csillag közül az egyik a Forma-1-ben. Verstappen a másik.” - zárta le Briatore, aki hosszú évek óta távol van a Forma-1 zajától, de természetesen folyamatosan figyeli a kategóriában történteket.
Max Verstappen és Alexander Albon, a Red Bull-Honda két versenyzője lehetőséget kapott arra, hogy meghajtsa a Red Bull és az Aston Martin közös fejlesztését, a Valkyrie-t.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.