BRÉKING

Briatore szerint az a biztos, ha a Mercedes beáll Rosberg mögé, és Hamilton lesz a másodszámú

A legendás csapatfőnök úgy véli, hogy a Mercedes technikai előnye behozhatatlan, és már csak a vezetőség tudja elrontani a bajnokságot.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg között érezhető a feszültség. A brit és a német pilóta egyre inkább kerüli egymást, ami természetesen nincs jó hatással a csapat működésére. Többek között emiatt is helyezte kilátásba azt a Mercedes, hogy leváltja az egyik versenyzőjét, vagy egy teljesen új párossal folytatja tovább.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, aki az olasz média kérdésére azt mondta, Fernando Alonsót és Valtteri Bottast szívesen látná az istállójánál, egyelőre nem tervezi azt, hogy bárkit is elküldjön.

„Nem, nincs erről szó. Elégedettek vagyunk a versenyzőink munkájával. Lewis és Nico is egy nagyon magas szintet képvisel, de nincs okunk arra gondolni, hogy változtassunk a felállásunkon. Nyugodtnak kell maradnunk, ami a versenyzőinkre is igaz. Egyszerűen Lewisnak és Nicónak is tisztában kell lennie azzal, hogy mik a fő célok és a csapat az első. Ez azonban nem jelenti azt, hogy változtatnánk a felállásunkon.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Flavio Briatore, aki minden idők egyik legjobb és legravaszabb főnöke volt a Forma-1-ben, a következőket mondta erről az újságírók előtt Monzában.

„Ezt a bajnokságot már csak a Mercedes veszítheti el, hiszen az autójuk olyan technikai előnnyel rendelkezik, amit már nem lehet behozni. A ponttáblázaton is magabiztos az előnyük. Ha Lewis és Nico fegyelmezettebb lesz a pályán, akkor a többieknek esélyük sincs.”

„Sokszor elkerülhetetlenek a balesetek, de azt hiszem, mindketten elég profik ahhoz, hogy ilyen incidensek nélkül hozzák le a versenyeket, miközben izgalmas futamokat látunk. De nálam mindig volt egy első és egy második versenyző. Az egyiknek meg kell nyernie az egyéni címet, míg a másik segít a konstruktőri bajnokság elhódításában. Három, vagy négy verseny után rájössz, hogy ki az első, aki több pontot szerez. Ebben az esetben ennek Rosbergnek kellene lennie.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Felipe Massa: Nem én vagyok a legszerencsésebb ember a paddockban…
Következő cikk Alonso élete legfontosabb döntése előtt állhat: Elhagyja a Ferrarit, vagy sem?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország