Briatore szerint Alonso személyében "egy rottweiler" ment az Aston Martinhoz

A Renault Forma-1-es csapatánál Fernando Alonso főnökeként szereplő Flavio Briatore örül annak, hogy a spanyol az Aston Martinnál kötött ki, szerinte két, sikerekkel teli szezon vár barátjára.

Fernando Alonso, Aston Martin

Alonsónak nem volt sok szerencséje 2022-ben, mert bár az Alpine gyorsnak gyors volt, ez nem járt megfelelő műszaki megbízhatósággal. A spanyol versenyzőnek a francia csapat hozzáállása sem tetszett, így a hosszabbítás helyett az Aston Martint választotta, amely kérés nélkül elfogadta a feltételeit.

Bár 41 éves, Alonso nem fél kockáztatni Lawrence Stroll csapatával, amely pénzügyi helyzete miatt a 2022-es hetedik helynél jóval magasabbra kéne, hogy célozzon a konstruktőrök között. Mindenesetre első tesztje a szezon után a Yas Marinán jól sikerült, úgy nyilatkozott „száz plusz százalékban elégedett” a csapattal és az autóval is.

A kétszeres világbajnok tehát merész döntést hozott és ő is jól tudja, hogy az idő múlását nem tudja megállítani, így évről évre elúszni látszik a remény, hogy egyszer harmadszor is magasba emelhesse a bajnoki trófeát.

Elszántsága azonban a régi, ezért szeretné már 2023 elején a következő szintre vinni a csapatot, ami a visszavonuló Sebastian Vettelnek, aki két év alatt egy dobogós helyet tudott felmutatni velük, nem sikerült.

Abu Dzabiban adta áldását az új frigyre Alonso volt csapatfőnöke, Flavio Briatore is, aki a DAZN spanyol nyelvű adásának nyilatkozva még egy viccet is megeresztett: „Fernando egy rottweiler. A rottweilerek pedig remekül passzolnak az Aston Martinokhoz. Remek szezonja, sőt, két remek szezonja lesz.”

A híres Crashgate-botrány főszereplője, aki azóta már ismét vállalhatna a Forma-1-ben, és korábban a sorozat nagy kritikusa volt, ma már jobb véleménnyel van a sportágról is: „A Forma-1 fantasztikus formában van, a médiakörítés nagyon erős és az összes versenyen teltház van. Hatalmas a sikere.”


Günther Steiner reagált Ralf Schumacher vádjaira.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner tiszta vizet öntött a pohárba az esetleges Perez-Ricciardo cserével kapcsolatban
Következő cikk Gaslyben maradtak még kérdőjelek első napja után az Alpine-ban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország