Briatore szerint a Verstappen-Leclerc duónál nem lenne erősebb az F1-ben

Az egykori legendás csapatfőnök szerint Max Verstappen jobban tenné, ha a jövőben megtanulná tartani a száját. Flavio Briatore tanácsa a holland sztárnak, akit nagyon magas szinten értékel.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, talk on the podium

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen nemcsak az egyik legjobb, leggyorsabb és legjobban kereső versenyző a Forma-1-ben, de egyúttal a legőszintébb is. Ez a néhol túlzott őszinteség azonban kellemetlenségeket szülhet, plusz még nagyobb ellenszenvet válthat ki a riválisok rajongóiban.

Még több F1 hír:

A tavalyi szezon egyik legnagyobb beszédtémáját Verstappen véleménye szolgáltatta, amikor a holland kissé meggondolatlanul nyilatkozott a Ferrari motorkérdéséről. A pletykák szerint az olaszok igencsak felkapták a vizet, de nem léptek az ügyben.

A Ferrari első embere is csak úgy reagált, hogy Verstappen még túl fiatal, és nemigazán veszik figyelembe azt, amit mond, hiszen a személyükben egy olyan történelmi márkáról beszélünk, ami az egyik leghíresebb a világon.

Közben egyre nagyobbak az elvárások a Red Bull felé, miután már a Honda motorja is kezd nagyon erőssé válni, és Verstappen elkötelezte magát a csapatnál az új szerződésével. Ez éves szinten több mint 40 millió eurót hozhat számára.

„Ez egy olyan csapat, mely mindig jó úton halad. A Hondánál megvan a motorerő, és a megbízhatósággal kapcsolatos bizonytalanság is csökkent.” - fogalmazott Flavio Briatore az olasz Autosprint kérdésére.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, spray Champagne on the podium

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, spray Champagne on the podium

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

„Bár a történetnek mindig van eleje és vége. 2021 után a Honda ismét kiszállhat. A Red Bull pedig attól tart, hogy elveszíti a partnerét.” - folytatta Briatore, aki a Benetonnal, majd a Renault gyári csapatával is bajnok lett a Forma-1-ben.

Briatore vegyes érzelmekkel tekintett vissza Verstappen szezonjára: „Őrülök, hogy a Red Bullnál látom őt. Egy olyan versenyző, aki a top-kategóriát képviseli, és egy ideig ez így is fog maradni. Nagyon gyorsan vezet, és tudja, hogy hogyan kell folyamatosan felülmúlnia magát, valamint rendszeresen ellopja a show-t.”

„Verstappennek azonban azt is meg kell tanulnia, hogy hogyan tartsa a száját.” - nyilatkozta Briatore, hozzátéve, hogy a Ferrari oldalán áll a motorügyben, és ő sem látott arra semmilyen konkrét jelet, vagy bizonyítékot, hogy a csomag szabálytalan lett volna. „Először is, nem ő az, akinek ezekben a dolgokban állást kellene foglalnia. Másodszor, az egész történet totálisan pontatlan volt.”

Briatore, aki először Michael Schumacherrel, majd Fernando Alonsóval is bajnok lett, arra a kérdésre is válaszolt, hogy kik azok a pilóták, akiket a csapatában alkalmazna. „Ha össze kellene hoznom egy csapatot, akkor mindenképpen azt szeretném, hogy Leclerc és Verstappen egymás mellett legyenek. Két olyan jelenség, akivel az összes nagydíjat meg lehetne nyerni, és a világbajnokságot az elkövetezendő 10 évben.”


A 2020-as Dakar Rali ötödik szakasza sem volt egyszerű a mezőny számára, és sok versenyző igencsak küszködött. Carlos Sainz azonban továbbra is remek tempót diktál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jönnek-mennek a szponzorok a Williamsnél: most épp jött!
Következő cikk Kvjat elismeri, nem a legjobb időben emelték át a Red Bullhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország