Briatore nem látja Vettelt a Mercedesnél, és Alonso készen áll a visszatérésre

Flavio Briatore sem hisz igazán abban, hogy Sebastian Vettel a Mercedeshez szerződhet, és egyelőre azt sem jelentené ki, hogy Fernando Alonso vissza fog térni, és a Renault versenyzője lesz.

Fernando Alonso, Renault R26

Fernando Alonso, Renault R26

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az elmúlt héten több fontos bejelentés is történt az F1-es pilótapiacon. Kiderült, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai elválnak egymástól, és 2021-től már Carlos Sainz Jr. lesz Charles Leclerc csapattársa.

Még több F1 hír:

Daniel Ricciardo pedig a spanyol versenyző helyét veszi át a McLarennél, de azt továbbra sem tudni, hogy ki lesz Esteban Ocon csapattára a Renault-nál. Állítólag Fernando Alonso közel áll ahhoz, hogy aláírjon, de jelenleg az Indy 500-as felkészülésére koncentrál a McLarennel, így mindent ennek rendel alá.

Flavio Briatore az olasz La Gazzetta dello Sport hasábjain úgy fogalmazott, hogy noha Alonso 38 éves, motivált, és jót tett számára a szünet a Forma-1-en kívül. Szüksége volt erre, hogy fel tudjon töltődni. „Nyugodtabbnak látom őt, és készen áll a visszatérésre.” - idézte a FormulaPassion az olaszt.

Alonso számára különleges lenne ez a visszatérés, mivel a Renault-val nyerte meg a két bajnoki címét, még 2005-ban és 2006-ban. A franciák azonban azóta nem voltak esélyesek a címre, és jelenleg is csak a középmezőnyben szerepelnek.

 

Fotó készítője: Motorsport Images

Fernando azonban nagy motivációval bír, és minden bizonnyal új támogatókat is vonzhatna a Renault-hoz, ami szintén nem utolsó szempont. Még mindig óriási név, mert tudják, hogy a kora ellenére is az egyik legjobb.

A francia gyártónál azonban továbbra sem született döntés az F1-es projektről, de ha Cyril Abiteboul megkapja a zöld jelzést Alonso leszerződtetéséhez, az egy újabb lökést adhatna a Renault-nak a királykategóriában.

Vettel nevét is szóba hozták a Renault-nál, de erősen valószínűtlen, hogy a német csatlakozni fog a brit székhellyel rendelkező istállóhoz. A Mercedes sokkal erősebb opció lehet számára. Briatore nem hisz abban, hogy a címvédő alkalmazni fogja a kegyvesztetté vált pilótát, mivel ott van a nagyon erős Hamilton, így nincs sok értelme lecserélni Bottast.

Briatore nem akart egyértelmű választ adni arra, hogy Alonso a Renault-nál kötheti ki, ahol a spanyol legsikeresebb időszaka alatt csapatfőnökként dolgozott. „Ismétlem, ez még korai. Nézzük meg, hogy hogyan alakul a világ.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és Vettel sem hibáztatható, mert soha nem kaptak domináns autót a Ferraritól?
Következő cikk Akár nézők is lehetnek az F1-es Osztrák Nagydíjon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország