BRÉKING

Briatore kiborult: Könyvelő pilóták és technikai blabla

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök összeállított egy tervet vészhelyzetre: egy olyan egységes szériát képzel el, ami sokkal izgalmasabb, és csak négy millió euróba fáj a csapatoknak szezononként.

A Forma-1 válságától hangos a sajtó. Flavio Briatore a Bild am Sonntagnak adott interjút, melyben elmondta, hogy a királykategóriával semmi sincs rendben.

Briatore elsősorban a pilótákat kritizálta: „A Forma-1-ben többé nincsenek olyan gladiátorok, mint Ayrton Senna, Alain Prost és Michael Schumacher. A széria szerinte ma már túl tiszta, túl tökéletes és túl jó… A pilóták könyvelőkké váltak: gumispórolás, üzemanyag-spórolás, gombok és mindenféle technikai blabla.”

Korábban nem kellett Nobel-díjasnak lenned, hogy győztes technológiát fejlessz ki – és Briatore ezt hiányolja: „A mérnökök átvették a Forma-1 irányítását a technikai őrültségeikkel. Az azonban nem érdekli a szurkolókat, hogy mi van a kasztni alatt. A pilótáknak egyedül kellene eldönteni, hogy mikor váltanak új gumikra – és nem a számítógépeknek kellene megmutatni.” – utalt az olasz a sok –szerinte felesleges - rádiózásra a száguldó cirkuszban.

Briatore terve radikális. Mindent, ami szabad szemmel nem látható egyformává kell tenni: a fékeket, a váltót, stb. „Pont mint a GP2-ben, ahol a csapatok évente négy millióból kijönnek, és nem dobnak ki 300 milliót az ablakon, mint a Forma-1-ben.” Az ötlet egyébként nem új keletű, ez lenne a „GP1 modell”.

Emellett Briatore kevesebb szélcsatornás tesztet szeretne, és a szimulátor betiltását. „Nem kellene annyi pénzt adni a csapatoknak.” – mondja az olasz, utalva ezzel a jogdíjakra – „Ha egy csapat 200 milliót költ, és Bernie-től ezt visszakapják, akkor semmi értelme.”

Az olasznak Jean Todtról is megvan a véleménye, szerinte nem támogatja megfelelően a Forma-1 mindenható urát: „Bernie-t sajnos nem támogatja az FIA. Még akkor is, ha egy zseni, egyedül van.”

//

Vajon van jobb megoldás Ecclestone után? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, June 11, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari következő motorfejlesztési csomagja Monzában érkezik
Következő cikk Raikkönen hihetetlen átéléssel közvetíti a körét Ausztriában! Csak erős idegzetűeknek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország