BRÉKING

Briatore: Alonso soha nem tárgyalt komolyan a Mercedesszel, mert a Honda mérhetetlenül nagy pénzt fog költeni a Forma-1-re, és e

Flavio Briatore több érdekességet is elárult a kulisszák mögül, miután továbbra is közeli kapcsolatban áll Fernando Alonsóval.

2005 és 2006 bajnokának szerződése a Ferrarival eredetileg 2016-ig lett volna érvényes, amit olaszok meg akartak hosszabbítani a spanyollal, de Alonso végül úgy döntött, hogy idő előtt távozik és aláír a McLarenhez, ahol 2007-ben egyszer már versenyezhetett.

Briatore az olasz La Gazzetta dello Sport lapnak adott interjújában beszélt őszintén a háttérben történtekről.

„Alonso 2013-ban döntött úgy, hogy elhagyja a Ferrarit. Ez egy szóbeli megállapodás volt Luca di Montezemolóval, a Ferrari akkori elnökével. A megállapodás úgy szólt, hogy, ha az autó 2014-ben sem lesz versenyképes, akkor elköszönnek egymástól. Egyszerűen kezet fogtak egymással, és megállapodtak ebben.”

„Különben is, Fernando már belefáradt abba, hogy mindig a következő évvel foglalkozzon, és ígérgessen. A folyamatos csalódások vezettek ahhoz, hogy végül a távozás mellett döntött. Ez a folyamat gyakorlatilag már 2010-től érezhető volt, amikor is az utolsó pillanatokban elvesztette a bajnoki címet Abu Dhabiban.”

http://youtu.be/7_EWWNPQRkg?t=29m47s

A Ferrari nemrég hatalmas szerkezeti átalakításokba kezdett, miközben sorra küldi el a vezető mérnökeit, és szerződteti le a riválisoktól a neves és tapasztalt szakembereket. Alonso 2010 és 2013 között hiába kérlelte a Ferrarit, ez a fajta átalakítás az ő regnálásának ideje alatt nem történt meg Maranellóban.

„Valóbajában két fő oka volt annak, hogy távozott. Egyrészt a technikai személyzet megerősítésének hiánya, valamint az új hibrid technológia gyengesége. A Ferrarinak legelöl kellett volna lennie, és nem hátul.”

„2013-ban a fő problémát az aerodinamika jelentette, így 2014 egy ugrást jelentett a sötétségbe az új motorok miatt. A búcsú azonban már akkor meg volt írva, hiszen a téli tesztek során egyértelművé vált, hogy a Mercedes előnye behozhatatlan lesz.”

Briatore egyértelművé tette, a spanyolnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy Stefano Domenicali csapatfőnöknek és Luca di Montezemolónak is távoznia kellett a Ferraritól.

„Domenicali és Montezemolo távozásának semmi köze nem volt hozzá.”

A korábbi hírek arról szóltak, hogy Alonso mindenáron a Mercedesnél akarta folytatni a pályafutását, de az ex-csapatfőnök szerint nem voltak komoly tárgyalások a felek között, mivel a Honda olyasvalamit tett le az asztalra, amire nem lehetett nemet mondani.

„Soha nem folytatott komoly tárgyalásokat a Mercedesszel, mivel a Honda ellenállhatatlanul nagy pénzt fektet be az F1-es projektbe.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Fernandónak többek között arra sem volt ráhatása, hogy Jenson Button a McLarennél maradhatott, mint versenyző, addig Kevin Magnussent tartaléknak minősítették vissza.

„Semmilyen hatással nem volt arra, hogy ki legyen a csapattársa. Ez egy belső ügy volt, és a szponzorációról szólt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Életveszélyes és felelőtlenség egy 17 éves pilótának lehetőséget adni a Forma-1-ben?
Következő cikk Hétfőn eldőlhet a Caterham sorsa a Forma-1-ben: Feltámadás, vagy örök sötétség?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország