BRÉKING

BRÉKING: Verstappen megnyerte a Spanyol Nagydíjat Raikkönen és Vettel előtt! Mindkét Mercedes kiesett!

Max Verstappen élete első red bullos futamán 18 esztendősen nyerni tudott Spanyolországban, mellyel minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett a Forma-1-ben.

Remek volt a hangulat a start előtt, és a rajongók valóban kitettek magukért. Gondoljunk csak arra a jelentre, amikor Alonso egy hatalmas sonkát kapott a pálya szélén. Miközben a spanyol folyamatosan vegyült a mezőnnyel, Hamilton ismét különcködött a versenyzői parádén, és érdekesen hangolódott a rajtra, mely előtt a Ferrari elnöke is mondott néhány szót és nehéz futamot jósolt.

Rendkívül drámai módon vette kezdetét a Spanyol Nagydíj. Rosberg remekül kapta el a rajtot, és rögtön Hamilton elé került, aki nem sokkal később előzni próbált, de lesodródott a pályáról és megcsúszott, aminek a vége az lett, hogy eltalálta a másik Mercedest és végül mindketten kiestek.

A videó felvételek nem voltak egyértelműek, hogy ki hibázott, vagy egyáltalán versenybalesetről van szó, így az FIA csak a leintést követően hoz döntést az incidensről, azonban több esély van arra, hogy Hamilton lesz a ludas, mivel Rosberg volt előtte, és csak egyszer váltott irányt a német. A háromszoros bajnok különösen dühös volt, és szabályosan kidobta az autójából az 50 ezer dolláros kormányt.

F1 - ABU DHABI GRAND PRIX 2014

Az osztrák világbajnok legenda, Niki Lauda elsőként szólalt meg a Mercedestől. Rendkívül dühös volt és inkább Hamiltont látta hibásnak. Nem sokkal később az összes fontos személy összegyűlt a Mercedes kamionjában, és megkezdték a fejmosást, és többek között arról is egyeztethettek, hogy mit és hogyan nyilatkozhatnak a pilóták az esetről, akik addig a pontig le sem vették a sisakjukat, hogy ne kelljen a saját véleményüket elmondaniuk a paddockban. Érdekesség, hogy a Mercedes a 2012-es Amerikai Nagydíj óta maradt pont nélkül egy versenyen.

Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere visszafogta magát és noha ő sem volt túl boldog a baleset miatt, senkit sem akart hibáztatni.

A 20. körben az első kiállásokat követően így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Ricciardo, Verstappen, Vettel, Räikkönen, Bottas, Sainz, Pérez, Button, Alonso, Massa. A két Red Bull és a négyszeres bajnok igen közel vonatkoztak egymáshoz. A 22. körben megvolt a következő kieső. Hülkenberg Force Indiája füstölt el, amit a német természetesen nagyon sajnált. A porral oltás pedig nem akart sikerülni...

A 28. körben Ricciardo a vártnál hamarabb állt ki a kerékcserére. Az élről kiállt ausztrál friss lágy gumikat kapott, így ismét Verstappen vette át a vezetést.

Verstappen a 35. körig húzta, és közepes keveréket kapott. A holland pilótája elégedett lehetett a cserével, mert pokolian gyorsak voltak a Red Bull szerelői. Ekkor a TOP-10 így nézett ki: Räikkönen, Ricciardo, Vettel, Verstappen, Bottas, Sainz, Pérez, Button, Alonso, Massa. Egy körrel később Räikkönen is kiállt a friss közepes gumikért.

Vettel 10 kört sem ment el a lágy gumikon, amikor a 38. körben ismét kiállt és közepes abroncsokon folytatta tovább. Ezzel gyakorlatilag Seb kiszállt a győzelemért folytatott játékból.

A 44. körben Ricciardo volt a következő, aki kiállt az élmezőnyből a friss közepes gumikat, mellyel az ausztrál visszaesett Vettel mögé. TOP-10: Verstappen, Räikkönen, Vettel, Ricciardo, Bottas, Sainz, Pérez, Gutierrez, Kvyat, Button.

A 47. körben Alonso alatt elment a hajtás és kiesett a McLarennel....

Az utolsó etapban Verstappen és Räikkönen, valamint Vettel és Ricciardo csinálta a show-t. A 18 és a 36 esztendős versenyző rendesen megharcolt a győzelemért. A Red Bull pilótájának védekeznie, míg a Ferrari világbajnokának támadnia kellett ahhoz, hogy behúzza a Spanyol Nagydíjat. Ezzel párhuzamosan a másik Red Bull és a másik Ferrari is egymásra talált Ricciardóval, valamint Vettellel a dobogóért folytatott harcban.

Az 59. körben Vettel és Ricciardo majdnem összeütköztek egymással az 1-es kanyarban, és egy pillanatra az ausztrál megelőzte a németet, majd visszaszúrt. A világbajnok nagyon dühös volt a manőver miatt.

A csoda végül megtörtént, hiszen Verstappen ki tudta védekezni Räikkönent és megszerezte élete első győzelmét, mellyel egyúttal a legfiatalabb futamgyőztese is lett az F1-nek. A legfiatalabb futamgyőztes címét eddig a pontig Vettel birtokolta, aki 21 évesen, 2 hónaposan és 11 naposan ünnepelhetett a 2008-as Olasz Nagydíjon a Toro Rossóval.

A harmadik helyet Vettel csípte meg, de ő még keményebben védekezett a másik Red Bull ellen. Gyilkos csatát vívtak egymással! Daniel nem volt szerencsés, hiszen a 65. körben bal hátsó defektet kapott, de így is meglett neki a 4. helye.

Az 5. helyre Bottas jött be a Williamsszel, míg Sainz pályafutása legjobb eredményét érte el a 6. pozícióval. A pontszerzők között zárt még Pérez, Massa, Button és Kvyat a másik Toro Rossóval.

A GP-LIVE.HU HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁRA EZEN A LINKEN TUDSZ FELIRATKOZNI: F1-ES ADÁSOK, EXTRA TARTALMAK...

Végeredmény

03130

A TELJES KÖZVETÍTÉS A FUTAMRÓL

[live_event id="396"]

Pálya

Barcelona

Verseny dátuma: 2016. május 15.

Pálya neve: CIRCUIT DE BARCELONA-CATALUNYA

Első nagydíj: 1991

Körök száma: 66

Pálya hossza: 54.655 km

Versenytáv: 307.104 km

Körrekord: Kimi Räikkönen- 1:21.670 (2008) (Ferrari)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2016: Kemény, közepes, lágy

2015: Kemény, közepes

2014: Kemény, közepes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari problémáinak fő forrása nem más, mint maga az elnök!
Következő cikk Ricciardo a stratégiát hibáztatja, az meg tipikus, ha Vettel a rádióban panaszkodik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország