BRÉKING

BRÉKING: Versenyzőt cserél a Marussia F1 Team Belgiumban!

A Marussia F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy ezen a hétvégén Alexander Rossi lesz Jules Bianchi csapattársa.

Nemrég a Caterham okozott meglepetést Kamui Kobayashi egyversenyes lecserélésével, de a hírek szerint a japán Monzában sem fog visszaülni az autóba. Most a Marussia F1 Team jelentette be, hogy lecseréli az egyik versenyzőjét, aki nem más, mint Max Chilton.

A hivatalos tájékoztatás szerint Chilton szerződésével akadtak gondok, és emiatt kaphat most lehetőséget Alexander Rossi. A 22 éves amerikai versenyző már évekkel ezelőtt bemutatkozhatott volna a Forma-1-ben, de most végre eljön a pillanat számára, amikor bizonyíthatja a tehetségét a legnagyobb kategóriában.

Rossi, mint tartalék pilóta csatlakozott a csapathoz az elmúlt hónapban. Korábban a Caterham versenyzőjeként több első szabadedzésen is lehetőséghez jutott, ám a nagy debütálásra csak most kerülhet sor, a Marussiával.

John Booth, a Marussia F1 Team csapatfőnöke:

„Noha idén nem terveztük azt, hogy versenyzői lehetőséget biztosítunk Alexander számára, a körülményeket tekintve örömmel biztosítunk számára autót, mely egyben a debütálását is fogja jelenteni a Belga Nagydíjon itt Spa-Francorchamps-ban. Természetesen bízunk benne, hogy a lehető leghamarabb az eredeti felállásunkkal folytathatjuk tovább, de most arra koncentrálunk, hogy Alexander egy jó hétvégét fusson és már várjuk, hogy viszont lássuk őt a pályán.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Alexander Rossi:

„Magától értetődő, hogy le vagyok nyűgözve a lehetőség miatt. Ez lesz az első éles versenyhétvégém a Forma-1-ben. Nem tudom mindezt elégszer megköszönni a Marussia F1 Team-nek, akik hisznek bennem. Ez egy nagyon nagy pillanat számomra és most rövid idő alatt kell felkészülnöm, ugyanakkor másrészt már egy ideje úgy érzem, készen állok a kihívásra. Izgalmas megkapnom ezt a fantasztikus lehetőséget. Ez még különlegesebb, hogy egy ilyen legendás versenypályán versenyezhetek először, mint Spa-Francorchamps. Alig várom már, hogy pénteken pályára guruljak az autóban és remélem, hogy egy jó teljesítménnyel zárom majd a hétvégét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg és Massa: fizikálisan sokkal könnyebb vezetni az F1-es autókat, mint a V10 vagy V8 idején
Következő cikk Képen a Caterham új orra: Ez már messze nem olyan ronda, sőt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország