BRÉKING

BRÉKING: Perez elhagyja a Racing Point csapatát a 2020-as szezon végén

Sergio Perez bejelentette, hogy távozik a Racing Pointtól a 2020-as Forma–1-es szezon végeztével. Ezzel pedig megágyazhat Sebastian Vettel érkezésének. A mexikói pilóta mindenkinek megköszönte a segítséget, de azt is elmondta, hogy jelenleg még nincs B-terve.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Charles Coates / Motorsport Images

A négyszeres világbajnokot többször is hírbe hozták már a csapattal egy esetleges 2021-es ülés miatt, miután májusban kiderült, hogy távoznia kell Maranellóból. Az alakulat jövőre Aston Martinná alakul át, ez pedig kecsegtető lehet Vettel számára.

Perez a múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy szerinte már nem kell sok idő, mire elülnek a spekulációk a jövőjével kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy szerződésben áll csapatával a következő szezonra.

A mexikói azonban most mégis bejelentette, hogy nem marad a Racing Pointnál 2020 után, pedig már hét évet töltött el a silverstone-i bázisú alakulatnál, amelyből ötöt még a Force India égisze alatt versenyzett végig.

Még több F1 hír:

Perez a saját Twitter oldalán számolt be a hírről, ahol a következőket írta:

„Az életben mindennek van egy kezdete és egy vége, hét év együtt töltött idő után pedig az én csapattal töltött időszakom is véget ér a szezon befejeztével.”

„Egy kicsit sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, hiszen a nehéz időkben is a csapat mellett álltam; számos akadályon túllendültünk, és nagyon büszke vagyok arra, hogy segíthettem néhány csapattársamnak abban, hogy megtarthassa az állását.”

„Mindig emlékezni fogok az együtt töltött évekre, a barátságokra, és elégedetten tekintek majd vissza a múltra, mert tudom, hogy mindig mindent beleadtam. Örökké hálás leszek Vijay Mallyának is, aki hitt bennem 2014-ben, és lehetővé tette számomra, hogy a Force India színeiben folytathassam F1-es pályafutásomat.”

„A Lance Stroll által vezetett jelenlegi csapatnak csakis jót kívánhatok a jövőre nézve, különösen, hogy az Aston Martin érkezésével egy új projekt is kezdetét veszi.”

 

Perez kiválása nyitva hagyja az ajtót Vettel előtt, hogy csatlakozhasson a Racing Pointhoz. Vettel korábban csak azt erősítette meg, hogy „laza beszélgetéseket” folytat a csapattal a jövőbeli terveikről, viszont többször is elmondta, hogy szeretne az F1-ben maradni.

Perez korábban azt is elmondta, hogy nem tárgyal más csapatokkal egy esetleges jövő évi ülésről, és a bejelentésében is elmondta, hogy jelenleg nincsen alternatívája. 

„Nincs B-tervem. A tervem az, hogy továbbra is az F1-ben versenyezzek, ám ez függ attól is, hogy találok-e olyan projektet, amely motivál engem annyira, hogy minden körben 100 százalékot hozzak ki magamból.”

”Szeretnék minden olyan személynek köszönetet mondani, aki az elmúlt 10 évben segítette a pályafutásomat és természetesen a családomnak is köszönetet mondok azért, hogy minden esetben ott álltak mellettem és támogattak.”

”A szponzoroknak is jár a köszönet, akik hittek a projektemben, a privát csapatomnak, és legfőképp Istennek, aki megadta nekem a lehetőségét arra, hogy kipróbáljam magam ebben a nagyszerű sportágban.”

”Remélem, hogy hamarosan jó hírrel is szolgálhatok, de addig is élvezzük együtt a hátralévő futamokat.”

Ezek után kíváncsian várhatjuk, hogy mit lép Sebastian Vettel...


Az új protokoll szerint indította be a 2018-as autóját a Mercedes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Érdekes statisztikák Gasly monzai diadalával kapcsolatban
Következő cikk Jól áll Mick Schumacher szénája honfitársa szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország