BRÉKING: Olaszország meghozta az eddigi legdrasztikusabb döntését a koronavírus miatt

Olyan súlyos a helyzet Olaszországban, hogy a kormány döntése értelmében az eddigi intézkedéseket az egész országra kibővítik, ami azt jelenti, hogy körülbelül 60 millió embert érint ez a kérdés ebben a pillanatban.

Monza fans

Monza fans

Jerry Andre / Motorsport Images

Olaszország folytatja a harcot a koronavírus ellen, és lassan naponta hoz új intézkedéseket annak érdekében, hogy megállítsa a vírus terjedését. Egyelőre sajnos nem jártak sikerrel, mert növekszik a fertőzöttek és a halottak száma.

Még több F1 hír:

A hétvégén egy 16 millió embert érintő karanténről döntöttek, de tekintve a helyzet súlyosságát, ezt most az egész országra kiterjesztik, amiről többek között a BBC is beszámolt. Giuseppe Conte miniszterelnök saját maga jelentette be a hírt, hozzátéve, hogy az emberek csak a munkájuk miatt, vagy családi vészhelyzet esetén utazhatnak.

Elmondta, a kedden hatályba lépő intézkedések célja, hogy védjék a társadalom legsebezhetőbb tagjait. A koronavírus okozta halálesetek száma Olaszországban hétfőn 97-ről 463-ra nőtt. Kína után az olaszokat érinti a legsúlyosabban a helyzet.

A döntés részeként az összes sporteseményt, beleértve a labdarúgó-mérkőzéseket, országszerte felfüggesztették. Egyelőre nem tudni, hogy ez mennyiben érinti például a Forma-1-et, ahol a Ferrari, az AlphaTauri és a Pirelli is egy olaszországi központtal rendelkezik.

Monza circuit sign

Monza circuit sign

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A MotoGP-ben még bonyolultabb a kérdés, kezdve azzal, hogy számos versenyző él Olaszországban, és természetesen több gyártó, valamint csapat központja szintén a zónán belül van. Legutóbb arról is szó esett, hogy esetlegesen két futamot rendezzenek egy hétvégén a motoros szériában.

Mint azt a Sky News is megírta, ezzel a kormány körülbelül 60 millió embert fog ténylegesen elzárni  a szigorú intézkedések révén, miközben 24 óra alatt csaknem 100 ember halt meg, és több mint 9000 megerősített fertőzést regisztráltak.

A miniszterelnök a beszédében elmondta, a jövő most rajtuk múlik, és mindenkinek hozzá kell adnia a maga részét. Természetesen az iskolák és az egyetemek továbbra is zárva tartanak, amit április 3-ig hosszabbítottak meg.

Egyszerűen a korábban hozott korlátozások már nem voltak elegendőek, és azokat emiatt az egész országra ki kellett terjeszteni. Az iskolákhoz és az egyetemekhez hasonlóan Olaszország legfontosabb sporttestülete, a Nemzeti Olimpiai Bizottság kijelentette, hogy az összes sporteseményt április 3-ig fel kell függeszteni.


A Red Bull különleges és innovatív felfüggesztése a Forma-1-ben, mely még sokat hozhat számukra, különösen, ha Max Verstappen képes lesz harcban lenni a címért a Mercedes és a Ferrari ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas nem képes egy DAS-ra, a Racing Point másolása pedig egy bók
Következő cikk Az F1-es versenyzők is maszkban érkeznek az Ausztrál Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország