BRÉKING

Itt a legújabb pilótafülke megoldás a Forma-1-ben: jöhet a golyóállóüveg?

Íme a legújabb megoldás a pilótafülkék megoldására, ami a bumerángot egészítené ki egy extra átlátszó anyaggal, ami plexiüveget, vagy golyóállóüveget kaphat.

A GP-live.hu korábban már több alkalommal is beszámolhatott a zárt pilótafülkékről és az extra védelmet nyújtó megoldásokról.

Először mindenki csak legyintett a rajongók közül, de a helyzet az, hogy a konstrukció már a jóváhagyás előtt áll és a versenyzők is kezdeményezték az extra védelem bevezetését 2017-től.

Az elmúlt hetekben leginkább a Mercedes bumeráng szerű, „Halo” névre keresztelt fejlesztéséről volt szó, mely úgy tűnik, valóban bevezetésre kerülhet. A terv nem végleges, amiről a motorsport.com is beszámolt.

Ez a bumeráng megoldás egy szinte teljesen zárt pilótafülkévé alakulna át. A KÉPEN látható világos panel még nagyobb védelmet nyújthatna a versenyzők számára a leszakadt abroncsoktól, vagy a törmelékektől.

Giorgio Piola a fenti fogalmat ezen illusztráció segítségével mutatta be, hogy körülbelül mire számíthatunk. Ez az extra elem egy átlátszó anyagból készülne el, mely plexiüveget, vagy golyóálló üveget is kaphat.

A MÁSODIK KÉPEN egy nyitottabb verzió szerepel, mely jobb láthatóságot nyújtana a versenyző számára. Ez nyilvánvalóan kevesebb védelmet jelentene a pilótáknak.

Az ötletet már megvitatták a Forma-1-ben, de sokkal több tesztre van szükség ahhoz, hogy kihasználják a fejlesztésben rejlő igazi előnyöket. Maga a „Halo” alapkoncepciót azonban életképesnek tartják a mérnökök és a versenyzők, így az közel kerülhet a bevezetéshez.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A motor egy szinten a Mercedesével? fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 8.

Bármilyen pozitív lépés is történjen az ügyben a héten (február 11., fontos tárgyalás a 2017-e szabályokról), az extra „Halo” rendszer még biztosan nem fog bevezetésre kerülni a következő szezonban. Az leghamarabb 2018-ban kerülhet éles bevetésre a teszteket követően.

Az FIA szintén elfogadta a tervet, és már egy ideje a „Halo” jelenti az irányt, és 2017-től bemutatkozhat az első verzió az autókon, majd 2018-ban a továbbfejlesztett megoldás, kiegészülve az üvegházzal. Tehát már nem az a kérdés, hogy 2017-től lesz-e extra védelem a pilótafülkében, hanem csak az, hogy azt pontosan miképpen lehet megvalósítani.

Az üvegház szintén terítéken van, de mivel még nem döntöttek a kérdésben, hogy milyen anyag lenne a legideálisabb, annak 2017-es bevezetését elvetették, vagy eltolták 2018-ra. Erről a motorsport.com is beszámolt.

A „Halo” elsődleges verzió azonban zöld utat kaphat, és a megbeszélésen többek között erről is szó lehet, kezdve a strukturális hatásokról és a súlytöbbletről. A lap információja szerint ez plusz 10-15 kilogrammot jelenthet, de az FIA már keresi a módját annak, miképpen faraghatnak le ebből.

És ne feledjük, a szélesebb Pirelli abroncsok szintén többletsúlyt fognak jelenteni a 2017-es csomagon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault szerint a Lotus mercedeses tapasztalata irreleváns!
Következő cikk Az FIA elnöke örülne, ha minden futamot más nyerné a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország