BRÉKING: Hamiltont vizsgálják potenciálisan szabálytalan DRS miatt

Lewis Hamilton autóját alaposabban is meg fogják vizsgálni a sportfelügyelők egy DRS-sel kapcsolatos technikai szabálysértés miatt, amelyet a Forma–1-es Brazil Nagydíj időmérője után fedeztek fel.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes pilótája megnyerte a péntek legfontosabb eseményét Max Verstappen előtt, így szombaton az első helyről indulhatna a sprintfutamon. Az FIA azonban egy rövid dokumentumban közölte, hogy a technikai delegáltjuk, Jo Bauer egy potenciális szabálytalanságot fedezett fel Hamilton autóján.

„A 44-es számú autón ellenőrizték a hátsó szárny legfelső elemének állítható pozícióit a 2021-es Forma–1-es technikai szabályzat 3.6.3. cikkelyének való megfelelés szempontjából” – áll a közleményben.

„A minimális távolságra vonatkozó követelménynek eleget tettek, de a maximálisan megengedett 85 mm-es követelményt, amelynek akkor van jelentősége, amikor a DRS-rendszer aktiválva van, a TD/011-19 szerint tesztelték, és ezt nem teljesítette az autó. Az ügyet a stewardok számára továbbítom kivizsgálásra” – olvasható az FIA szövege.

Még több F1 hír:

Amennyiben kiderül, hogy Hamilton autója technikai szabálysértést követett el, a hétszeres világbajnokot kizárhatják a kvalifikációról és törölhetik az eredményét. Így a szombati sprintkvalifikáción csak a mezőny végéről indulhatna.

Hamiltonra a vasárnapi futamon már alapból egy öt rajthelyes büntetés vár, miután a Mercedes úgy döntött, hogy a versenyhétvége előtt kicseréli autójának belső égésű motorját.

Ha tényleg beigazolódik az esetleges kihágás, az természetesen óriási csapás lenne Hamilton bajnoki reményei szempontjából, miután már amúgy is 19 pontos hátrányban van Verstappenhez viszonyítva.

Perez időmérője nem indult túl jól, de aztán hozta a kötelezőt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: ha úgy alakul, Verstappen a győzelemre fog menni a sprinten
Következő cikk Hivatalos: csak reggel hoznak döntést Hamilton ügyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország