Forma-1 Katari Nagydíj

BRÉKING: gondok vannak a Pirelli gumijaival, változik a Katari Nagydíj programja!

Néhány perccel ezelőtt derült ki, hogy miután a Pirelli az első szabadedzést követően elvégezte az abroncsok standard elemzését, bizonyos hibákra bukkant a gumik szerkezetében, ami biztonsági kockázatot jelent. A mai program emiatt némileg módosul.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

A Forma–1 úgy döntött, hogy egy extra tízperces gyakorlást fog tartani a mai sprintfutamot megelőzően, és ha kiderül, hogy a biztonsági aggályok valósak, akkor akár a vasárnapi futamra három kötelező kiállást is előírhatnak.

A Pirelli az első gyakorlást követően megvizsgálta a 20 kört vagy annál többet futott gumijait, és arra utaló jeleket talált, hogy az oldalfalnál elvált egymástól a felső keverék és a karkasz szálai. Az FIA közleménye szerint mindez pedig levegővesztéshez vezethet az abroncsnál, ami természetesen defektveszélyt jelent.

A probléma forrását pedig vélhetően az erre a hétvégére újonnan lerakott kerékvetők jelentik, melyek túlzott rezonanciát okoznak, és mivel szinte minden kanyarnál átmennek ezeken, ezért ez hosszabb távon károsítja a gumikat.

A gond pedig látszólag van olyan nagy, hogy az FIA átrendezze miatta a szombati programot. A biztonsággal kapcsolatosan felmerült aggályok okán több változtatást eszközölnek a pályával kapcsolatban, így a hétvége legfőbb vitatémáját adó pályahatárokat is felülvizsgálják. Ez elsősorban a 12-es és 13-as kanyart érinti, ahol vélhetően nem veszik majd szigorúan a kiszélesítéseket.

Az előzetes tervek alapján adnak némi időt a pilótáknak hozzászokni a változtatásokhoz, ennek értelmében kapnak egy 10 perces gyakorlóedzést, így pedig a sprintkvalifikációra némi késéssel, nagyjából 20 perc csúszással kerül majd sor. Ez magyar idő szerint 15:20-as kezdést vetít előre.

A 19 körös sprintfutamot követően aztán alaposan kiértékelik a gumik állapotát, és ennek tükrében döntik majd el, hogy szükséges-e további intézkedéseket tenni a nagydíj előtt. Abban az esetben, ha az aggályok megerősítést nyernek, további változtatásokat eszközölhetnek a vasárnapi futamra.

Ennek értelmében minden pilótának kötelezően legalább három bokszkiállást végre kell hajtania, hogy ne merülhessenek fel a gumik élettartamával kapcsolatos problémák. Az új abroncsok maximum 20 körön keresztül lehetnek majd használatban, míg a használtaknál 22-re rúg ez a szám, hiszen ott beleszámít az időmérős ki- és bevezető kör is.

Az AlphaTauri versenyzője, Juki Cunoda már a hétvége megkezdése előtt aggodalmát fejezte ki az agresszív kerékvetők miatt, és most úgy tűnik, félelmei talán beigazolódnak. A helyzet egyébként eléggé hasonlít arra, ami az első Katari Nagydíjon történt, hiszen két éve is voltak gondok a futamon, miután több versenyző is defektet kapott akkor, szintén főként a kerékvetők miatt.

Update: megszületett a döntés, új szabály lép életbe a Katari Nagydíjra!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hatalmas fordulat: az Audi visszalép az F1-es szerepléstől? – sajtóhír
Következő cikk Stroll a Q1-es kiesés után: A tempó, a pályahatárok és a forgalom...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország